A gyergyói hokisok pazar játékkal jutottak tovább az elődöntőbe

Csak idegenben háromszor nyert a GYHK, így megérdemelten jutott a magyar bázisú nemzetközi bajnokság elődöntőjébe.

Alig három sorral tudott felállni a leghosszabb ideig tartó Erste Liga-negyeddöntő hetedik mérkőzésén Gyergyó, miközben a Brassói csapatból is több kulcsjátékos hiányzott. Visszatért ugyanakkor a székelyekhez Pavel Vorobjov, és ha már visszatért, ő volt az, aki a 12. percben emberelőnyben egyenlített, miután még a 4.-ben Tranca vezetést szerzett övéinek. 1-1-re végződött a második játékrész is, ekkor Fowlie találatára válaszolt a 31. percben Rupert. 

 

A harmadik felvonás döntőnek bizonyult. Jones mindjárt az elején megszerezte a vezetést a vendégeknek, majd Tendler a 46. percben hozzátett még egyet: 2-4. A brassói csapat ment a szépítésért, de hiába volt az utolsó 10 percben három GYHK-s kiállítás is, egyetlen gólt sem tudtak szerezni a kék-sárgák, akiken a kapuslehozatal sem segített. Sőt: Valdix megadta a kegyelemdöfést, 5-2-re nyert Malcolm Cameron együttese. 

A Gyergyói HK megérdemelten lépett tovább a párharcból, miután háromszor is nyerni tudott idegenben. Az erdélyi ligaelődöntő párosítása SC Csíkszereda–Gyergyói HK lesz, a pályaelőny a középszakasz-ötödik Sportklubé. A középszakasz első négy helyezettje körül három kiesett a negyeddöntők során.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?