A Real megnyerte az El Clásicót, és a tabella élére ugrott

A Real Madrid 2-0-ra legyőzte vasárnap este az FC Barcelonát a spanyol bajnokság 26. fordulójában. A királyi klub ezzel a győzelemmel megelőzte örök riválisát és a tabella élére ugrott.

Valamivel aktívabban kezdte a Real a meccset, de ez nem tartott túl sokáig és valódi helyzetben sem mutatkozott meg. Az első tíz percet követően átvette az irányítást a Barcelona, és bár komoly helyzet előttük sem akadt, mégis inkább náluk volt a labda. A vendégek azonban egyre élesebbek lettek és Griezmannt játszották meg szépen a tizenhatoson belül, azonban fölé lőtte a lekészített labdát. A félidő második felében ugyancsak a Barca kezében volt a mérkőzés, egy szép támadás végén Messi lőhetett, de középre tartó próbálkozását Courtois hárította. A Real nem találta a játékát és örülhettek a félidő végén, hogy nem a Barcelona vonult vezetéssel a szünetre.

A második félidő első pár perce eseménytelenebb játékkal indult, aztán megrázta magát a Real Madrid és két helyzettel hívta fel magára a figyelmet és jelezte, hogy itthon szeretné tartani a három pontot, a Barca játéka azonban visszaesett. A 61. percen Isco fejese után Piqué a gólvonalról szabadított fel, óriási helyzet volt, a játék képe pedig alapvetően megváltozott, nyomás alatt tartotta a meccs ezen periódusában a madridi csapat a katalánokat. Futószalagon alakította ki a Real a helyzeteket, de ki is hagyta őket, ahogy a 63. percben Benzema. A vendégek próbálták tartani a frontot és a frissen beálló Braithwaite hagy ki nagy helyzetet, melyet egyből meg is bosszulnak a madridiak, ugyanis Vinícius Junior egy szép támadás végén szerencsés góllal szerez vezetést, miután megpattan Piquén a labda.

A gólt követően a Barcelona rendezte a sorokat, de ahogy jobban kinyíltak, benne volt a lehetőség, hogy egy hazai kontrából újabb gólt kapjanak. Ez végül meg is történt, a csereként beálló Mariano első labdaérintéséből gólt szerzett és megérdemelten nyerte meg a Real Madrid a rangadót. A második félidőben sokkal szürkébben játszó Barcelona nem tudott megújulni és ezzel a győzelemmel a Real visszaveszi az első helyet a bajnokságban és egy ponttal vezet a Barcelona ellen.

Eredmények

  • Real Madrid-FC Barcelona 2-0
  • Mallorca–Getafe 0–1
  • Sevilla–Osasuna 3–2
  • Athletic Bilbao–Villarreal 1–0
  • Espanyol–Atlético Madrid 1–1
  • Valencia–Real Betis 2–1
  • Eibar–Levante 3–0
  • Leganés–Deportivo Alavés 1–1
  • Granada–Celta Vigo 0–0
  • Real Sociedad–Valladolid 1–0
1. Real Madrid 26 16 8 2 48–17 +31  56
2. Barcelona 26 17 4 5 62–31 +31  55
3. Sevilla 26 13 7 6 37–27 +10  46
4. Getafe 26 13 6 7 37–25 +12  45
5. Atlético Madrid 26 11 11 4 29–19 +10  44
6. Real Sociedad 25 13 4 8 43–31 +12  43
7. Valencia 26 11 8 7 37–38 –1  41
8. Villarreal 26 11 5 10 43–36 +7  38
9. Granada 26 11 4 11 32–31 +1  37
10. Athletic Bilbao 26 8 10 8 25–22 +3  34
11. Levante 26 10 2 14 31–39 –8  32
12. Osasuna 26 7 10 9 33–38 –5  31
13. Alavés 26 8 7 11 28–36 –8  31
14. Betis 26 7 9 10 36–42 –6  30
15. Valladolid 26 6 11 9 22–29 –7  29
16. Eibar 25 7 6 12 25–37 –12  27
17. Celta Vigo 26 5 10 11 22–34 –12  25
18. Mallorca 26 6 4 16 26–43 –17  22
19. Leganés 26 4 8 14 19–38 –19  20
20. Espanyol 26 4 8 14 23–45 –22  20

 

Kapcsolódók

Kimaradt?