Jégkorong Erste Liga: tartós hullámvölgybe került a Sportklub

Negyedik középszakasz-mérkőzésén is vesztesen hagyta el a jeget a csíkszeredai csapat. A kék-fehérek keddi dunaújvárosi vereségükkel a felsőház negyedik helyére csúsztak vissza.

Jól kezdte a mérkőzést a székelyföldi alakulat, jóval több gólhelyzetet sikerült Beczééknek kidolgozniuk az első harmadban, mint az Acélbikáknak. A várva-várt gól azonban nem született meg, a legnagyobb helyzetek is kimaradtak.

A második harmad áthúzódó hazai emberelőnnyel indult, amit a remekül helyezkedő Dansereau révén ki is használt a DAB (1-0). Két perc múlva Mazurek másolta le a vezető taláatot és növelte bal oldalról a dunaújvárosi előnyt (2-0). A játékrész további része főképp a kiállításokról szólt, három büntetést jegyezhettünk fel mindkét oldalon.

Azért játszottak is a felek, Taratukhin révén pedig megszületett a Sportklub szépítő találata a 33. percben (2-1). A szünet előtti pillanatok feszült hangulatban teltek, a vendégek edzője, Jason Morgan hevesen reklamált egy bírói döntés nyomán, majd sportszerűtlen gesztusok kíséretében távozott szünetre. A mérkőzés játékvezetői meccsbüntetéssel sújtották a vendégek szakvezetőjét, így Hozó Levente másodedző vezényelte a csíkiakat az utolsó húsz percben.

A befejező játékrész is hazai találattal indult: a csíkszeredai születésű Silló Arnold lőtt hatalmas gólt Samankov hálójába (3-1). Hosszú percekig ismét csak kiállításokat jegyezhettünk fel, míg az 55. percben egy kapu előtti dunaújvárosi korongvesztés után Pyett emberhátrányos góllal szépített (3-2). A továbbiakban emberelőnybe kerültek a vendégek és kapuslehozatal nyomán 6 a 4 ellen támadhattak, nem sikerült újabb találatot elérniük. A Sportklub csütörtökön Debrecenben zárja magyarországi túráját.

Címlapfotó forrása: Dunaújvárosi Acélbikák

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, felsőház
Dunaújváros, 500 néző
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 3–2 (0–0, 2–1, 1–1)
Gólszerzők: Dansereau (22.p.), Mazurek (24.p.) és Silló (42.p.), ill. Taratukhin (33.p.), Pyett (55.p.)
Kapura lövések száma: 29–4
Büntetőpercek: 13, ill. 47 perc

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?