Jégkorong Erste Liga: újra hazai pályán bukott a Csíkszereda


-A A+

Nagy küzdelmet és magabiztos vendéggyőzelmet hozott az előző szezon két döntősének összecsapása. Ezúttal a Ferencváros játszotta az összeszedettebb, eredményesebb hokit, a Sportklub pedig futott az eredmény után. A budapesti zöld-fehérek győzelmükkel a felsőház tabellájának élére álltak.

Jó tempóban kezdték a felek a meccset, mindkét csapat, bár az első harmad nagy része laginkább a kiállításokról és a kihagyott lehetőségekről szólt. A játékrész végén felpörögtek az események. A 17. percben Nagy Gergő csapta be Szamankovot, majd 24 másodperc múlva egy hazai védelmi hiba után Tóth Gergely maradt üresen, és bombagóllal növelte az előnyt. A Sportklub azonban magára talált, és Rokaly Szilárd közeli góljával szépített (1-2)

A második harmad óriási küzdést és számos Sportklub-helyzetet hozott. A hazaiak igyekeztek tempót váltani és egyre több alkalommal tették próbára a vendégek kapusát, Aranyt. A meccs feléhez érve sikerült is beszorítani a vendégeket és Pyett egyenlített. Egy perc múlva viszont ismét a Fradi örülhetett: Juusela kapu mögül visszatett korongját Tóth Richárd lőtte be. A szeredaiak két emberelőnyt kaptak a hátralévő percekben, de ezeket nem tudták kihasználni, maradt az egygólos vendégelőny (2-3).

Az utolsó harmad fegyelmezett játékot hozott, tartottak a csapatok a kiállításoktól. Emberelőnybe egyik csapat sem került a záró játékrészben, a Ferencváros azonban a harmad közepén eldöntötte a találkozót. A 49. percben előbb Switzer ért bele remekül Hegyi lövésébe, majd pár másodpercre rá egy kijátszott akció végén Juusela is betalált.

Edzői nyilatkozatok

Hozó Levente, másodedző, Csíkszeredai Sportklub: „Kiegyenlített volt a játék képe, hogy két hiba miatt hátrányba kerüljünk. Innen sikerült visszajönni a meccsbe, mínusz kettőről, képben voltunk, hogy egy újabb hiba után megint az ellenfelet juttassuk előnyhöz. Próbálkoztunk, mentünk előre, de rengeteg hibával tettük mindezt, amelyet az ellenfél büntetett. Tanulnunk kell a hibákból, újra kell építenünk a játékunkat. Sajnáljuk, hogy a szurkolóinknak csalódást okoztunk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Megint sikerült 60 percen át egy remek csapatjátékot nyújtani. Az elmúlt hétvégén is megtudtuk csinálni, és a tegnapi nap folyamán is. Nem voltunk könnyű helyzetbe a megterhelés miatt és itt Erdélyben nem könnyű játszani, főleg itt Csíkszeredába. A srácok olyat melóztak, amely nem érdemelt mást, csak három pontot. 2-0 után visszajött a meccsbe a hazai csapat és akkor nagyon fontos volt, hogy mi szereztük a harmadik gólt. De úgy érzem, hogy a negyedik gólnál úgy nézett ki, hogy meglesz ez a meccs. Ez volt a döntő találat.”

Címlapfotó forrása: fradi.hu

Erste Liga középszakasz
Sport Club Csíkszereda–FTC-Telekom 2-5 (1-2, 1-1, 0-2)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1950 néző
Gólszerzők: Rokaly Sz. (19.p.) és Pyett (30.p.), ill. Nagy G. (17.p.), Tóth G. (18.p.), Tóth R. (31.p.), Hegyi (49.p.) és Juusela (50.p.)
Kapura lövések száma: 34–30
Büntetőpercek: 8, ill. 10 perc
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X