Zlatan Ibrahimovic visszatért az AC Milanhoz

Zlatan Ibrahimovic visszatér az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milanhoz – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

A 38 esztendős játékost – aki két év után távozott novemberben a Los Angeles Galaxytól – korábban megkereste ugyan az FC Bologna is, de ő nemet mondott. A veterán csatár még december elején megerősítette, hogy a Serie A-ba igazol, azt pedig napok óta tényként közölte a helyi sajtó, hogy Milánóba költözhet a támadó.

Ibrahimovic 2010 és 2012 között már játszott a Milanban, 85 tétmérkőzésen 56 gól és 24 gólpassz a mérlege, a 2011–2012-es idényben gólkirály lett, az azt megelőző kiírásban pedig a bajnokságot nyerte meg a csapattal.

„Egy olyan klubhoz térek vissza, amelyet óriási tiszteletben tartok, és egy olyan városba, amelyet nagyon-nagyon szeretek. Harcolni fogok, hogy megváltoztassam az idény eddigi menetét, mindent megteszek, hogy a csapattársaimmal együtt sikeresek legyünk és elérjük a közös céljainkat” – idézi Ibrahimovicot a klub honlapja. 

A Milan jelenleg 17 forduló után 21 ponttal a 11. helyen áll a Serie A-ban.

banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?