Jégkorong: megnyerte olimpiai előselejtező csoportját Románia válogatottja

Gólzáporos győzelmekkel, magabiztosan nyerte meg a brassói rendezésű olimpiai előselejtező tornát a javarészt székely, valamint honosított játékosokkal felálló romániai férfi felnőtt jégkorong-válogatott. Románia Izraelt, Kirgizisztánt és Izlandot is nagy különbséggel verte.

Csütörtöktől vasárnapig játszották az olimpiai előselejtező-tornák második selejtezőkörében a K-jelű csoport küzdelmeit a brassói Olimpiai Jégcsarnokban. A torna első napján az izraeli csapat nem tudott jelentősebb ellenállást kifejteni, Románia csaknem kilencven kapuralövéssel mutatta meg, ki az úr a háznál. A számtalan lehetőségből 15-öt gólra is váltottak Fodor Csanádék méghozzá úgy, hogy tíz találat az utolsó játékrészben született.

A következő selejtezőkörben Nagy-Britannia, Magyarország és Észország lesz a román válogatott ellenfele. A tornát 2020. február 6-9 között rendezik meg a Nottingham-i Motorpoint Arenában.

A pénteki játéknapon Kirgizisztán volt az ellenfél. A közép-ázsiaiak sem voltak igazán partiban a hazaiakkal. Bár az első harmad csupán három romániai találatot hozott, a másik két játékrészben beindult a henger és további 15 góllal tették magabiztossá a győzelmet. A két kirgizisztáni találat szépségtapasznak is kevés volt.

A vasárnapi nap hozta a csoport döntő találkozóját: Románia a korábban szintén két győzelmet arató Izland együttesével csapott össze a továbbjutásért. A mérkőzés csak nevében volt rangadó, a romániai együttes lemosta az izlandiakat a pályáról. Újabb magabiztos győzelmével Románia megnyerte a csoportját és továbbjutott a selejtezők következő körébe.

Jégkorong, Olimpiai előselejtező, K csoport, 1. forduló
Románia–Izrael 15–0 (1–0, 4–0, 10–0)
Gólszerzők: Trancă (5. és 56.p.), Butocsnov (22. és 60.p.), Gajdó (23.p.), Kiricsenko (30.p.), Salló (40.p.), Cășăneanu (48. és 60.p.), Gliga (50.p.), Bíró O. (53.p.), Farkas (55.p.), Fodor (56.p.),Boriszenko (58. és 59.p.)
Jégkorong, olimpiai selejtező, 2. kör, K csoport, 2. forduló
Románia–Kirgizisztán 18–2 (3–0, 7–1, 8–1)
Gólszerzők: Cășăneanu (11.p.), Boriszenko (17.p.), Kiricsenko (19., 35. és 52.p.), Péter (25. és 60.p.), Constantin (25. és 54.p.), Gajdó (26.p.), Trancă (28. és 56.p.), Molnár Zs. (32. és 50.p.), Györfy T. (33.p.), Gecse (48.p.), Gliga (54.p.), Fodor (59.p.), ill. Nicsipurenko (40.p.), Titov (43.p.)
Jégkorong, olimpiai selejtező, 2. kör, K csoport, 3. forduló
Románia–Izland 10–1 (4–0, 4–0, 2–1)
Gólszerzők: Boriszenko (12.p.), Butocsnov (17.p.), Péter (18. és 20.p.), Molnár Zs. (23. és 32.p.), Góga (30.p.), Jemeljanenko (38.p.), Fodor (46.p.) és Kiricsenko (52.p.), ill. Brigisson (58.p.)
Végeredmény:
1. Románia 9 pont (43–3)
2. Izland 6 p. (15–14)
3. Izrael 2 p. (5–24)
4. Kirgizisztán 1 p. (10–32)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?