Női jégkorong Divízió 3. világbajnokság: a feljutásért lép jégre a romániai válogatott


-A A+

Egy hosszabbítást követő vereség és egy rendes játékidőben behúzott győzelem a mérlege a romániai válogatott szempontjából a Szófiában zajló Divízió 3. számú női jégkorong-világbajnokság hétvégi játéknapjainak. A székelyekre épülő csapat a házigazda bolgárokkal szemben maradt alul szombaton, majd vasárnap jól hajrázva legyőzte Litvánia válogatottját.

Nem hozott szép játékot a szombati Bulgária ellen lejátszott mérkőzés, bár fordulatokban nem volt hiány. A korán hátrányba kerülő romániai csapat az első játékrészt követően a második húsz percben két gólos előnyre tett szert. A bolgárok még a második harmadban zárkóztak, majd az utolsó percben kiegyenlítettek. A hosszabbításban végül emberhátrányban nem bírta a nyomást a romániai csapat és vereséget szenvedett a számos kiállítást hozó mérkőzésen.

Vasárnap Litvánia ellen lépett jégre a romániai csapat és helyenként akadozó játékkal ugyan, de magabiztos győzelmet arattak. Az első harmadban számtalan kapura lövéssel próbálkozott a válogatott, azonban csak egy gólt sikerült szereznie Antal révén. Hiába játszottak továbbra is fölényben Csiszérék, a második játékrész hajrájában egyenlítettek a litvánok.

A harmadik harmadban újra magához ragadta a vezetést Románia, ám egy ritkán látható egész pályás góllal egyenlített Litvánia. Ekkor érkezett Csiszér és Oprea, akik az utolsó két percben végül eldöntötték az összecsapást.

A romániai csapat ezzel megőrizte esélyét a 2. Divízióba való feljutásra, ehhez kedden este Belgiumot kell legyőzniük Antal Krisztináéknak.

Női jégkorong, divízió 3-as világbajnokság, 3. forduló
Bulgária–Románia 4–3 – hosszabbítás után (1–0, 1–3, 1–0, 1–0)
Gólszerzők: Lisikova (12.p.), Metanova (34. és 65.p.), Koceva (59.) ill. Oprea (29. és 32.p.), Csiszér (33.p) Kapura lövések: 27–23
Kiállításpercek: 35, ill. 26 perc
Női jégkorong, divízió 3-as világbajnokság, 4. forduló
Litvánia–Románia 2–4 (0–1, 1–0, 1–3)
Gólszerzők: Muller (40.p.), Sesniova (57.p.), ill. Antal (10.p.), Csiszér (51. és 59.p.), Oprea (60.p.)
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X