Versennyel emlékeztek Klosz Péterre Marosvásárhelyen


-A A+

A közelmúltban elhunyt sportszervezőre, a Román Triatlonszövetség volt elnökére, Klosz Péterre emlékeztek egy esti futóversennyel volt munkatársai, versenyzői, barátai Marosvásárhelyen – számolt be az ETV.

A marosvásárhelyi Somostetőn annak a közösségnek a tagjai gyülekeztek vasárnap a Klosz Péter emlékére rendezett futóversenyre, amely éppen az ő személye körül alakult ki az elmúlt években. Nem csupán a triatlonszövetség elnöke, és ilyen minőségében nemzetközi versenyek szervezője volt, hanem a helyi sportkedvelő közösség számára is folyamatosan szervezett különböző versenyeket, és ilyen lett volna a mostani esti futóverseny is, amelyet szintén ő álmodott meg.

A kegyetlen sors fintora, hogy végül az emlékére futottak a résztvevők. Olyan vezető volt, aki a tökéletességre törekedett, sokat várt a munkatársaitól, de ő volt az, aki mindannyiuk közül a legtöbbet dolgozott, nem volt olyan részlet, amelyre ne figyelt volna oda – mondta az ETV-nek legközelebbi munkatársa, Zöldi Zoltán, akivel 2014 óta szervezik együtt a versenyeket.

„Egy élmény volt. Fantasztikusan sokat tanultunk tőle. Nem csak én, az egész csapatunk. Elvesztettünk egy olyan embert, akit nem lehet pótolni. Akármennyire is törekszünk, mi, hogy elérjük azt a szintet, nem fogjuk tudni száz százalékosan pótolni. Mi csak annyit tudunk, hogy próbáljuk ezt a szintet tartani” – jelentette ki a versenyszervező.

Klosz Péter sok fiatalt indított el a sportolói pályafutásán edzőként is. Közülük a legjobb eredményt Kovács Szabolcs érte el, aki terepduatlon Európa-bajnoki címet is szerzett az U23 korosztályban. „Állandóan segített, tanított, ha kicsit gorombábban is, vagy kicsit erélyesebben is, de mindig a mi fejlődésünk érdekében tette ezt. Én egy példaképként tekintek rá, és emlékszem vissza rá. Én szeretném, ha ezt, amit ő elkezdett, folytassuk, nem csak én, hanem mindannyian” – mondta a sportoló.

A Somostetőn rendezett versenyen a barátai egy neki tulajdonított idézettel búcsúztak Klosz Pétertől, emlékére gyertyákat gyújtottak.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X