Fiba Euro Cup: második mérkőzését is megnyerte a Kolozsvári U-BT

A Kolozsvári U-BT–Balkan Botevgrad férfi kosárlabda mérkőzés első öt percén történtek olyan „nyomot hagytak” az eredményjelző táblán, aminek következményei az összecsapás végéig kitartottak. 

Történt ugyanis, hogy a FIBA Europe Cup G-csoportjának második fordulójában rendezett mérkőzés elején a házigazda Szamos-partiak állva hagyták a bolgár bajnokot, 5 perc után 14-2-t, a negyed végén pedig 31-11-et mutatott az eredményjelző tábla. Ebben oroszlánrésze volt az első 8 pontot szerző Patrick Richardnak, valamint a palánkok alatt „takarító” Donatas Tarolisnak és Darko Planinicnek. 

A 20 pontos előny „elaltatta” a Horia Demian sportcsarnok 2500 nézőjét, a közel telt ház ellenére eléggé hangulattalanul folydogált az összecsapás a megalapozott hazaia győzelem felé. Nagyszünetre kicsit ugyan, de tovább nőtt Mihai Silvășan tanítványainak előnye, a 23 pontos vezetés birtokában az U-BT edőzje azt a luxust is megengedhette magának, hogy a szokásosnál hamarabb és több játékpercet adjon az ifiknek: Stefan Grasut és Anton Rotarut már az első félidő derekán pályára küldte a stáb.

A második félidő elején a Balkan mintha az éledezés jelét adta volna, a csapat amerikai és szerb légiósai megpróbáltak megdolgozni a pénzükért. A bolgár bajnok nekik (is) köszönhetően felkapaszkodott a -10-es különbség szintjére, de ezt a lélektani határt csak egyszer sikerült átlépnie, az U-BT ilyenkor magasabb fokozatra kapcsolt és ismét behoztatalan előnyre tett szert. 

12 pontos győzelmével a Kolozsvári U-BT immár második mérkőzését is megnyerte és a szerda délutáni Jenyiszej Krasznojarszk–Södertälje mérkőzés kimenetelétől függetlenül két forduló után vezeti a FIBA Europe Cup G-csoportjának tabelláját.

FIBA Europe Cup, G-csoport, 2 forduló
Kolozsvári U-BT– Balkan Botevgrad 92-80
Horia Demian sportcsarnok, 2500 néző
Kolozsvári U-BT: Patrick Richard (19 pont), Kerron Johnson (18), Darko Planinic (18), Donatas Tarolis (10), Artis Ate (10), Karlo Zganec (9)
Balkan Botevgrad: Jordan Callana (16), Dimitrov és Knight (11), Szekulovixs és Radonjics (10) 

Kapcsolódók

Kimaradt?