Európa Liga: a Rennes a CFR következő állomása

A második számú európai labdarúgó-klubtorna csoportmérkőzéseit csütörtök este rendezik, köztük egy-egy román és magyar érdekeltségű meccsel: a Kolozsvári CFR a franciaországi Rennes vendégeként hajt az újabb győzelemre, a Ferencváros pedig Moszkvában, a CSZKA ellen próbálja meg életben tartani továbbjutási reményeit.

Mind a román, mind a magyar bajnokcsapat a legrangosabb sorozatban indult a nyáron, de a selejtező rájátszásában, illetve a 3. fordulóban kiesett, így az Európa Ligában kénytelen vigasztalódni. Érdekesség, hogy mindkettő szembekerült egy-egy korábban búcsúztatott ellenfelével: előbbit a skót Celtic, utóbbi a bolgár Ludogorec leckéztette meg az előző fordulóban a BL-selejtezőben elszenvedett vereségekért.

Az E-csoportban a CFR a Lazio elleni 2–1-es bravúrra nyitott, majd jött a glasgow-i 0–2-es vereség. Ha csütörtök este pontot rabol – vagy ami még jobb: nyer – Franciaországban, nagy lépést tesz a továbbjutás felé. Nem lesz éppen nyaralás a bretonokhoz tett látogatás, hiszen a Rennes csapat „élethalál-harcot” vív majd, az eddig egy pontja mellett nem engedhet meg magának újabb kudarcot.

Dan Petrescu, a CFR vezetőedzője szerint csalóka dolog, hogy az ellenfél kilenc tétmeccs óta nyeretlen, mert biztos, hogy nagyobb a játékosokban a bizonyításvágy. A tréner nem számíthat sérülés miatt Peteleu játékára, és azt mondta, hogy Omrani sincs százszázalékos egészségi állapotban. Petrescu at nyilatkozta a Gazeta sporturilornak, hogy egy döntetlennel elégedett lenne.

A Rennes–CFR találkozót 22 órától rendezik, a Telekom Sporton és a Digisporton élőben követhető. A másik meccsen Celtic–Lazio párosítás lesz. A csoport állása: 1. Celtic 4 ponttal, 2. CFR 3, 3. Lazio 3, 4. Rennes 1.

A Ferencvárosi TC egy idegenbeli biztató 1–1-gyel kezdte szereplését a H-csoportban az Espanyol pályáján, aztán jött a Ludogorec elleni budapesti katasztrófa (0–3). Csütörtök esti ellenfele még rosszabbul szerepelt eddig, hiszen előbb egy méretes zakót öltött magára Bulgáriában (1–5), majd hazai pályán 2–0-ra kikapott a spanyol bajnokságban a kiesés elől menekülő Espanyoltól, de ezért még nem szabad lebecsülni a CSZKA-t.

Szerhij Rebrov, a Fradi ukrán edzője szerint megtévesztők az oroszok eddigi eredményei, és „a CSZKA-t senkinek sem kell igazán bemutatni”. Egy újabb vereséggel minimálisra csökkennének a magyar bajnok továbbjutási esélyei, ezért győzelemre kell hajtani.

A CSZKA–Ferencváros mérkőzés 19.55-kor kezdődik, a másik ágon a Ludogorec az Espanyolt látja vendégül. A csoport állása: 1. Ludogorec 6 ponttal, 2. Espanyol 4, 3. Ferencváros 1, 4. CSZKA 0.

Ez lesz még

  • A-csoport: Qarabag (azeri)–APOEL (ciprusi), Sevilla (spanyol)–Dudelange (luxemburgi).
  • B-csoport: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Köbenhavn (dán), Malmö (svéd)–Lugano (svájci).
  • C-csoport: Getafe (spanyol)–Basel (svájci), Trabzonspor (török)–Krasznodar (orosz).
  • D-csoport: PSV Eindhoven (holland)–LASK Linz (osztrák), Sporting (portugál)–Rosenborg (norvég).
  • F-csoport: Eintracht Frankfurt (német)–Standard Liege (belga), Arsenal (angol)–Vitória (portugál).
  • G-csoport: Porto (portugál)–Rangers (skót), Young Boys (svájci)–Feyenoord (holland).
  • I-csoport: Gent (belga)–Wolfsburg (német), St.-Étienne (francia)–Olekszandrija (ukrán).
  • J-csoport: AS Roma (olasz)–Mönchengladbach (német), Basaksehir (török)–Wolfsberg (osztrák).
  • K-csoport: Slovan Bratislava (szlovák)–Wolverhampton (angol), Besiktas (török)–Braga (portugál).
  • L-csoport: Partizan Belgrád (szerb)–Manchester United (angol), Alkmaar (holland)–Asztana (kazah).

Kapcsolódók

Kimaradt?