A feszültségek ellenére megtartják a sanghaji NBA-mérkőzést


-A A+

Az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő (NBA) Houston Rockets igazgatójának a hongkongi tüntetőket támogató bejegyzése nyomán kialakult feszültségek ellenére csütörtök este megtartják a Los Angeles Lakers és a Brooklyn Nets bemutatómérkőzését Sanghajban.

Mindezt az NBA a meccset népszerűsítő videóval erősítette meg, amit a kínai Twitternek is nevezett Weibo mikroblog oldalán tett közzé csütörtökön.

Daryl Morey, a Houston Rockets igazgatója október 6-án Twitter-oldalán tett ki egy képet ezzel az aláírással: Harcoljatok a szabadságért, álljatok ki Hongkong mellett. Adam Silver NBA-főigazgató kedden - a szólásszabadságot hangsúlyozva - kiállt a klubigazgató mellett, mire a kínai állami televízió (CCTV) bejelentette: felfüggeszti az NBA előszezonos mérkőzéseinek közvetítését.

A keddre és szerdára tervezett NBA eseményeket ezt követően törölték. A Los Angeles Lakers és a kínai tulajdonban lévő Brooklyn Nets ugyan az eredeti terveknek megfelelően összecsapnak csütörtökön, majd szombaton visszavágót játszanak a dél-kínai Sencsenben, de ezeket a mérkőzéseket sem a kínai állami televízióban, sem pedig a Tencent kínai technológiai óriás tulajdonában lévő, élő közvetítéseket biztosító felületeken nem fogják tudni nyomon követni a kínai szurkolók. A két mérkőzés egyik kiemelt szponzora, a Vivo kínai mobiltelefongyártó még szintén kedden jelentette be, hogy felfüggeszti az együttműködését az NBA-vel.

A kínai állami sajtó a botrány kirobbanása óta számos kritikus hangvételű jelentést tett közzé az NBA-ről. Csütörtökön a China Daily kínai pártlap internetes oldalán egy karikatúra jelent meg "Rossz lépés" címmel: a rajz az NBA hivatalos logóját ábrázolja, a játékos kezében azonban labda helyett egy meggyújtott bomba van azzal a felirattal, hogy "véleménynyilvánítás Hongkongról".

A CGTN kínai nemzetközi televízió internetes híroldalán pedig a Houston Rockets három játékosának a klubigazgatótól elzárkózó nyilatkozatait méltatták. James Harden és Russel Westbrook hétfőn újságíróknak nyilatkozva kértek elnézést igazgatójuk megjegyzéséért, míg Eric Gordon a Weibo oldalán közzétett üzenetben fejezte ki szeretetét Kína iránt.

Joseph Tsai, az Alibaba társalapítója, aki szeptember óta a Brooklyn Nets tulajdonosa, Facebook bejegyzésben fogalt állást az ügyben. „A nyugati sajtó és a Kínával szemben kritikus források súlyosan félreértik, vagy figyelmen kívül hagyják, hogy Kína területi egységének és az ország szuverenitásának kérdéseit illetően 1,4 milliárd kínai állampolgár lép fel egységesen" - fogalmazott, majd hozzátette: „bármilyen szakadár mozgalom témája erős szégyent és haragot kelt a kínaiakban, mivel a történelem során átélt külföldi megszállás gondolatát idézi fel...azt a sérelmet, melyet ez az eset okozott, hosszú idő lesz begyógyítani".

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán egy csütörtökön megjelent cikkben az áll: ugyan az NBA nem teszi közzé bevételeit, a Forbes amerikai üzleti magazin becslése szerint 2018 elején a szövetség kínai tevékenységének összértéke csaknem 4 milliárd dollár volt.

Az NBA még az 1980-as évek végén jelent meg a kínai piacon: a CCTV-vel kötött üzletet, melynek értelmében a mérkőzések közvetítéséért cserébe osztozott a kínai állami televízióval a reklámokból befolyó nyereségen. A szövetség első irodáját 1992-ben nyitotta meg Hongkongban, de az NBA kínai üzletága hivatalosan csak 2008-ban alakult meg, akkor mindössze három embert foglalkoztatva - ez a szám mára kétszázra emelkedett. Idén márciusban ráadásul az NBA Pekingben nyitotta meg legelső olyan árukereskedelmet bonyolító üzletét, mely az Egyesült Államokon kívül található, továbbá három akadémiát működtet a távol-keleti országban.

Az Ampere sportelemző cég idén májusban kiadott jelentése szerint az NBA Kína legnépszerűbb sportbajnokságává vált, megelőzve az angol labdarúgó-bajnokságot és a Bajnokok ligáját, az NBA közvetítések díját pedig a 2020 és 2025 közötti időszakra 300 millió dollárra becsülték.

Júliusban az NBA és a Tencent 1,5 milliárd dollár értékben szerződött öt évre a mérkőzések online közvetítésére. A 2019-es döntő hatodik mérkőzését becsült adatok szerint mintegy 21 millió kínai szurkoló nézte a Tencent felületein - ezzel szemben az Egyesült Államokban mindössze 18,3 millió néző követte ugyanezt az összecsapást - írja a SCMP.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X