Liga 1: a Viitorul legyőzte és beérte a tabellán a Kolozsvári CFR-t

Immár csak jobb gólarányának köszönhetően vezeti a labdarúgó Liga 1 tabelláját a Kolozsvári CFR. A vasutasokat épp az a FC Viitorul csapata érte be, amely vasárnap este meggyőző játékkal 3-1-re legyőzte Dan Petrescu alakulatát. 

De nem szaladjunk ennyire előre. A 12. forduló első, péntek délután mérkőzésén a Sepsi OSK megszerezte immár „hagyományos” döntetlenjét, a háromszékiek a FC Botoșani vendégeként sem vonultak le vesztesen a pályáról. László Csaba csapata két statisztikában is vezet az idei szezonban, a Sepsi OSK-nak van a legtöbb döntetlenje (9) és legkevesebb veresége (1). Mivel mellettük csak 2 győzelem „fért el”, a háromszékiek 15 pontjukkal a tabella 7. helyét foglalját el. 

Ugyancsak 1-1-es döntetlennel ért véget az oltyán-moldvai rangadó, ami elsősorban a házigazda CSU Craiova számára volt fájó, ugyanis - mint utóbb kiderült - egy esetleges győzelemmel az első helyről várhatták volna a bajnokság újraindulását a 2020-as Európa-bajnoki selejtezők miatti szünet után.

Nem tudott dülőre jutni a két fővárosi rivális, a FCSB és a Dinamo sem, kettejük találkozója is 1-1-es döntetlennel zárult. Ez a mérkőzés sajnos nem csupán a fociről szólt, a dinamós ultrák „megtalálták” a magyar Kovács István játékvezetőt és a roma Florinel Comant, a FCSB középpályását. A gyalázkodások miatt a nagykárolyi játékvezető ideiglenesen felfüggesztette a mérkőzést, a hangosbemondó felszólította a „kutyákat”, hogy hagyják abban a kisebbségellenes rigmusokat, de a hírhedt galeri ezeket az intéseket semmibe vette. 

Vasárnap este a Gheorghe Hagi által vezetett FC Viitorul kijózanító vereséget (3-1) mért a kettős terhelés - bajnokság és Európa-liga - alatt is egyelőre nagyon jól teljesítő Kolozsvári CFR-re.

Dan Petrescu tanítványai kicsit saját maguk is okolhatóak a vereségért, a házigazdák a 27. percben Andrei Peteleu öngóljának köszönhetően szerezték meg a vezetést, majd 9 perccel később Cosmin Matei 28 méterről hihetetlenül eltalált kapáslövésénél Arlauskisnak esélye se volt közbeavatkozni. A második félidő elején Rivaldinho 3-0-ra módosította az eredményt, Culio pedig büntetőből megszerezte a bajnokcsapat szépítő gólját.

Labdarúgó Liga 1, a 12. forduló eredményei
FC Botoșani-Sepsi OSK 1-1
U Craiova-Poli Iași 1-1
Medgyesi Gaz Metan-Academica Clinceni 2-1
FCSB-Dinamo 1-1
FC Viitorul-Kolozsvári CFR 3-1
FC Voluntari-Chindia Târgoviște (hétfő, 18.00)
Astra Giurgiu-Magyszebeni Hermannstadt (hétfő, 20.30)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?