BL: hazai szempontból jó vége lett a liverpooli drámának

A Liverpool fordulatos mérkőzésen 4–3-ra legyőzte a Salzburgot, az FC Barcelona hátrányból fordítva verte meg az Internazionale Milano csapatát, az Ajax pedig oktatott Valenciában a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában.

FC Liverpool–RB Salzburg 4-3

Sadio Mané már a 9. percben megszerezte a vezetést a Liverpoolnak, majd csodálatosan betanult és kivitelezett akció végén Andrew Robertson is betalált. A 36. percben már hárommal vezetett a Pool, Firmino fejese után hiába védett nagyot a kapus, Mohamed Szalah lövésével szemben már tehetetlen volt. 3–0

A Salzburgot nem roppantotta meg a három gólos hátrány és még a szünet előtt szépíteni tudott Hvang Hi Csan remekbe szabott találatával.

A szünetet követően Szoboszlai Dominik szemfülesen elvégzett szabadrúgása után Hvang remekül tekert középre, a jobbösszekötő egykori helyéről Minamino Takumi bombagól vágott a liverpooli kapuba. S ezzel még mindig nem volt vége a salzburgi feltámadásnak: a csereként beállt csatárígéret, Erling Haaland a 60. percben közvetlen közelről az egyenlítő gólt is megszerezte 3–3

A 69. percben egy rosszul sikerült felszabadítás után a magyar Szoboszlai Dominik hibáját használta ki Fabinho, aki Firmino fejére löbbölte a labdát, majd a brazil támadó Szalah elé csúsztatta azt, utóbbi pedig egy finom bokamozdulattal másodszor is bevette a vendégkaput – immáron kialakítva a végeredményt. 4–3

FC Barcelona-Internazionale Milano 2-1

Az olasz bajnokságot pazarul kezdő Inter villámgyorsan megmutatta, hogy nem áldozati báránynak jött a Camp Nouba, és első akciójából gyorsan vezetést is szerzett: a 3. percben Lautaro Martínez lépett ki a bal oldalon, távol tartotta magától Clément Lenglet-t, majd estében kilőtte a hosszú sarkot (0–1).

Mivel a második félidő elején sem változott döntően a játék képe, Ernesto Valverde belenyúlt a mérkőzésbe: védekező középpályást cserélt, Sergio Busquets helyére Arturo Vidal érkezett, s került egyből helyzetbe, ám lövését blokkolni tudták a védők. Az 58. percben aztán gólpasszt adott Vidal: jobbról ívelt keresztbe, a balösszekötő helyén, a tizenhatos előtt várakozó Luis Suárez elé. Az uruguayi bravúros mozdulattal, elvetődve, hatalmas erővel kilőtte a bal alsó sarkot.

A 84. percben fordított a Barca: Lionel Messi gyorsított fel a jobb oldalon, három Inter-védő kísérte hiába, középre passzolt, Luis Suárez átvette a labdát, ezzel ziccert alakított ki centerben, majd kegyetlenül be is lőtte azt (2–1).

Slavia-Borussia 0-2

A két héttel ezelőtt az FC Barcelona ellen pontot szerző Borussia Dortmund az Internél ikszelő Slavia prágai otthonába látogatott, s a mérsékelten izgalmas meccsen a németek megszerezték első győzelmüket, köszönhetően a marokkói Asraf Hakimi nagyszerű teljesítményének.

A mérkőzés 35. percében a saját tizenhatosa jobb sarkánál szerzett labdát a Dortmund, s gyors kontrát vezetett, amelynek végén Hakimi törhetett kapura, s már a tizenhatoson belül járva elfektetett egy védőt, elhúzta a labdát a kimozduló kapus mellett s a léc alá bombázott.

A második félidőben ugyan több esélye volt a gólszerzésre a Slaviának, de nem tudott egyenlíteni, ellenben a 89. percben jött ismét Hakimi, és pályafutása első BL-gólja után – gyors kontra végén – megszerezte a másodikat is, ezzel biztosította a BVB győzelmét.

Red Bull Leipzig-Olympique Lyon 0-2

Az első fordulóban a Benfica vendégeként aratott szép győzelem után abban reménykedtek a lipcsei szurkolók, hogy hazai környezetben biztosan nyernek a több sebből is vérző francia Lyon ellen. Ennek ellenére a 11. percben a Leipzig két francia védője, Upamecano és Konaté együttesen szerencsétlenkedett össze egy szinte kihagyhatatlan helyzetet Depaynak, aki a kiszolgáltatott Gulácsi mellett a kapuba lőtt. 0–1

A második félidőben sem találták a németek a fonalat, a franciák remekül zárták le a területeket. A 64. percben a hazai csapat francia védői megint összehoztak egy gólt a Lyonnak. Mukiele ügyetlenkedett a saját tizenhatosánál, Terrier köszönte a lehetőséget, és Gulácsit becsapva a jobb alsóba lőtt. 0–2

Zenit-Benfica 3-1

A Zenit történelme első BL-meccsét játszotta a 2018-as világbajnokságra épült Kresztovszkij Stadionban, s 51 683 néző látta a helyszínen, ahogy az első félidő 22. percében Artyom Dzjuba góljával megszerzi a vezetést, miután Ljubomir Fejsza a saját tizenhatos belül labdát vesztett egy rövid kirúgás után.

A Benfica ugyan a folytatásban becsülettel próbálkozott az egyenlítéssel, mégis a hazaiak szereztek újabb gólt a második félidő közepén – igaz, ehhez ismét kellett a vendégek védelmének közreműködése: egy gyors kontra végén Karavajev centerezését Rubén Dias „bebénázta” a gólvonal mögé.

Néhány perccel később Szardar Azmun biztosította be a hazai győzelmet – Dzjuba zseniálisan lépte át Magomed Ozdojev indítását, így az iráni begyalogolhatott a labdával a kapuba. A végeredményt a 85. percben Raúl de Tomás állította be, amikor egy eladott labdát jó 25 méterről elemi erővel zúdított be a jobb felső sarokba.

Valencia-Ajax 0-3

Az előző idényben az elődöntőig menetelő amszterdamiak repülőrajtot vettek Valenciában, a 8. percben Zijes bombázott 20 méterről, jobbról a jobb felsőbe – a korábbi Ajax-kapus Cillessent talán kissé meglepte a lövés (0–1).

A félidő derekán óriási egyenlítési lehetőséget kapott a Valencia, Edson Álvarez teljesen feleslegesen rúgta fel a labdát már eladó Goncalo Guedest, a megítélt büntetőt Daniel Parejo a lelátó felső szintjére rúgta.

Ezt a 34. percben büntette a holland csapat, Dusan Tadics erőszakossága után Donny van de Beek játszott Quincy Promeshez, aki közelről nem rontott (0–2).

A játékrész hajrájában mindkét csapat kapufáig jutott, előbb Rodrigo közeli próbálkozását hárította a bal oldali vas, majd Zijes távoli emelését a léc védte.

A fordulás után Onanának kellett megőriznie a kapuját, ezt sikerrel tette, ezt pedig az újabb amszterdami lehetőségek követték, és bár Promes kapáslövése még kimaradt, a félidő feléhez érve Tadics finom passzából Van de Beek már büntetett (0–3).

Lille-Chelsea 1-2

A Chelsea a 22. percben szerzett vezetést a Lille otthonában, Tomori tekerése után Abraham került ziccerbe, majd lőtt a bal felsőbe, de sokáig nem tarthatott az öröm, hiszen bő félórányi játékot követően Bamba szögletét Osimhen bólintotta a kapuba (1–1).

A hajrában aztán a londoni csapat a csereként beálló Hudson-Odoi beadása után Willian kapáslövésével újra betalált, erre pedig már nem jött hazai válasz (1–2).

E csoport:

  • FC Liverpool (angol)-Salzburg (osztrák) 4-3 (3-1)
  • Genk (belga)-SSC Napoli (olasz) 0-0
Az állás
1. SSC Napoli 4 pont
2. Salzburg 3 (9-6)
3. FC Liverpool 3 (4-5)
4. Genk

F csoport:

  • Slavia Praha (cseh)-Borussia Dortmund (német) 0-2 (0-1)
  • FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz) 2-1 (0-1)
Az állás
1. Borussia Dortmund 4 pont (2-0)
2. FC Barcelona 4 (2-1)
3. Internazionale 1 (2-3)
4. Slavia Praha 1 (1-3)

G csoport:

  • Leipzig (német)-Olympique Lyon (francia) 0-2 (0-1)
  • Zenit (orosz)-Benfica (portugál) 3-1 (1-0)
Az állás
1. Zenit 4 pont (4-2)
2. Olympique Lyon 4 (3-1)
3. Leipzig 3
4. Benfica 0

H csoport:

  • Lille (francia)-Chelsea (angol) 1-2 (1-1)
  • Valencia (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 0-3 (0-2)
Az állás
1. Ajax Amsterdam 6 pont
2. Chelsea 3 (2-2)
3. Valencia 3 (1-3)
4. Lille 0

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?