UEFA: megvan a következő három BL-döntő helyszíne


-A A+



Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden bejelentette a 2021-es, a 2022-es és a 2023-as Bajnokok Ligája-döntő helyszínét.

Mint ismert, a jelenlegi kiírás döntőjének május 30-án az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadion ad otthont, és most már azt is tudjuk, hol lesz a következő három finálé. Az UEFA tájékoztatása szerint 2021-ben Szentpéterváron, 2022-ben Münchenben, 2023-ban pedig a londoni Wembleyben rendezik meg a sorozat utolsó meccsét.

Münchenben ez lesz az ötödik BEK/BL-döntő, az Allianz Arénában 2012 után másodszor játszanak finálét. Londonnak sem lesz ismeretlen a rendezés, a régi Wembleyben öt, az újban eddig két döntőt játszottak. Oroszországban eddig csak egy döntőre került sor a legrangosabb sorozatban: 2008-ban Moszkva (Luzsnyiki) volt a házigazda.

Az is kiderült, hogy a 2021-es Európa Liga-döntőt Sevillában, a 2021-es európai Szuperkupa-mérkőzést pedig Belfastban rendezik meg (a mostani EL-kiírás fináléja a lengyelországi Gdanszkban lesz 2020 májusában).

Konferencia-liga névet fut majd az új kupasorozat

Az UEFA végrehajtó bizottsága ljubljanai sajtótájékoztatóján több fontos döntésről is beszámolt, egyúttal elárulta, hogy a 2021-ben útjára induló harmadik számú kupasorozatnak Európa Konferencia-liga (Europa Conference League) lesz a neve.

Az UEFA célként azt tűzte ki, hogy minél több ország csapatai részt vehessenek az európai kupaküzdelmekben, konkrétumot azonban nem tudtunk meg a sorozatról. A tervek szerint az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa Liga létszáma csökkenne: a jelenlegi 48 helyett 32 együttes vehetne részt a csoportkörben. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy –, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa Liga kieséses szakaszában, úgy az EL-ből is lenne átjárás az új sorozatba, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

Az Európa Konferencia-liga versenykiírásáról későbbre ígért további részleteket az UEFA. Az viszont már eldőlt, hogy a mérkőzéseket – az EL-hez hasonlóan – csütörtökön rendeznék, és az is, hogy a győztese a rá következő idényben az EL-ben indulhat.

A VAR-ral kapcsolatban több dolgot is bejelentett az európai szövetség, az Európa Ligában már a jelenlegi idény kieséses szakaszában debütál a technológia, amelyet a 2020-as bécsi döntőtől a női BL-finálékban, valamint a 2021-es női Európa-bajnokságon is használnak majd.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X