Erste Liga: hazai sikerrel kezdett a Csíkszeredai Sportklub

Háromgólos győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub a Schiller Vasas csapata ellen a magyar bázisú hokibajnokság első székelyföldi mérkőzésén. A nem túl nagy iramú találkozón szinte végig a hazaiak akarata érvényesült, csak felvillanásai voltak a ligában tavaly debütáló budapestieknek.

Meglepően kevés néző látogatott ki a Vákár Lajos Műjégpályára szombaton, a többség valószínűleg a vasárnapi rangadóra tartogatta az erejét és szabadidejét, amikor is a nagy erdélyi rivális, a Brassói Korona érkezik Csíkszeredába. Akik mégis elmentek a még napsütésben kezdődő meccsre, azt láthatták, hogy ha nem is lehengerlően, de határozottan kezdett a kék-fehér hazai egylet. A Vasas mintha kicsit megilletődötten érkezett volna az előző napi brassói veresége után. Ennek megfelelően szép támadásokat vezetett a Sportklub, gól azonban sokáig nem esett. Végül Becze törte meg a gólcsendet, miután a 17. percben szép kiugrás végén betalált Tóthnak (1-0). Ezzel az eredménnyel mentek az első szünetre a nézők.A második harmad áthúzódó vendégelőnnyel kezdődött, amit hamar gólra is váltottak: Szlama közelről volt eredményes (1-1). Két percen belül jött az újabb vendégtalálat, Csíki fordította meg a mérkőzés állását (1-2). Megrázta magát a Sportklub, ennek eredményeképpen a 30. és a 38. perc között három góllal terhelték meg a Vasas kapuját. Sorrendben Pelley, Farkas és Shalla voltak eredményesek megnyugtatva ezzel a hazai szurkolókat, így magabiztos előnyt építve a záró húsz perc előtt (4-2).

A befejező játékrész legelején Györfy bombagóljával távolodott a Csíkszereda (5-2). Erre ugyan még érkezett válasz a Vasastól, Tornyai tíz perccel a vége előtt betalált Szamankov kapujába (5-3), de Shalla második góljával végleg eldöntötte a három pont sorsát (6-3).

Összességében közepes iramú találkozón magabiztos Sportklub győzelem született, a szombaton pályára lépő két csapat nyilvánvalóan más célok eléréséért száll harcba az Erste Liga 2019/2020-as idényében.

Erste Liga, alapszakasz, 1. forduló
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 800 néző
Csíkszeredai Sportklub - Schiller–Vasas HC 6–3 (1–0, 3–2, 2–1)
Gólszerzők: Becze (17. P.), Pelley (30.p.), Farkas (32.p.), Shalla (38. és 54.p.), Györfy (44.p.), illetve Szlama (21.p.), Csíki (23.), Tornyai (50.p.)
Büntetőpercek: 20, ill. 14 (ebből Salló Alpárnak 10 perc fegyelmi)
Korábban játszották:
FTC-Telekom–Gyergyói HK 3–1
Brassói Corona–Schiller-Vasas HC 4–1
Újpesti TE–Hokiklub Budapest 1–2
Fehérvári Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák 1–7
Vasárnap:
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona
DEAC–Fehérvári Titánok

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?