Liga 2: hazai döntetlennel folytatta szereplését az FK Csíkszereda


-A A+

Döntetlent játszott hazai pályán az FK Csíkszereda labdarúgó csapata a Temesvári Ripensia ellen a másodosztályú bajnokság hetedik fordulójában. Bár a bánsági csapat kétszer is előnybe került, végül az utolsó előtti percben kiharcolt tizenegyessel sikerült otthon tartaniuk az egyik pontot a piros-feketéknek.

A vártnál eddig talán gyengébb szereplés ellenére ezen a szombaton is szépen megteltek a csíkszeredai FK stadionjának lelátói, az este kezdődő jégkorong Erste Liga sem tántorította el a szurkolókat a focicsapat újabb hazai mérkőzésétől.Gyenge iramban indult a játék, óvatosan kezdett mindkét együttes. A házigazdák lábában talán még benne volt a hétközi szereplés: a székelyföldiek Barcarozsnyón játszottak hosszabbításos kupameccset. Érződött az FK játékán Soufiane Jebari hiánya is, aki korábbi sérüléséből nem épült fel erre a mérkőzésre (bár szerdán ő is pályára lépett), az ő távollétében nem volt, aki váratlant húzzon a hazai csapatból. Hiányzott a lendület, elmaradtak a ritmusváltások. Így jórészt eseménytelen mezőnyjáték folyt a pályán az első negyed órában nagyobb gólhelyzetek nélkül. Aztán elérkezett a 18. perc és előnybe került a vendégcsapat: Popovici használta ki a hazai védők bizonytalankodását és helyezett a rosszul kifutó Gyenge Szilárd hálójába (0-1). 

Az első komolyabb hazai helyzetre a 25. percig kellett várni, Majzik jobb oldali beadása után a vendégek védője, Lungu szinte a saját kapujába fejelt! Bravúrral mentett a vendégek kapusa. Továbbra is nehezen találta a ritmust a Csíkszereda, mégis sikerült az egyenlítés: Bajkó Barna gólpasszát Kálmán lőtte be magabiztosan (1-1). Ha a csíki szurkolók azt gondolták, hogy innen megváltozik a játék képe és a hazaiak magukhoz ragadják a kezdeményezést, csalódniuk kellett. Újabb vendégtalálat született, melyet ismét hazai védelmi kihagyás előzött meg, Voinea volt eredményes (1-2). Az első félidő játéka alapján azt lehet mondani, megérdemelt vendégvezetéssel mentek szünetre a csapatok.Nem hozott számottevő változást a második játékrész sem, a csíkszeredaiak nem tudtak tartósan mezőnyfölényt kiharcolni, a Ripensia pedig okosan, türelmesen játszott. Feltűnő volt, hogy különösen a középpályán akadtak gondjai az FK-nak, a legtöbb hazai akció már a félpálya környékén elhalt, vagy pedig a jó szemű partjelző hölgy állította meg lesen a piros-feketék támadásait. A székelyföldiek csupán pontrúgásból tudtak veszélyeztetni, míg a fiatal Gyenge Szilárd több alkalommal is bravúrt kellett bemutasson. A legnagyobb hazai gólszerzési lehetőséget a 64. percben beállt Barta hagyta ki, aki egy bátor előretörés után lőtt kapura. Lövése túljutott a vendégkapuson, ám a temesvári védelem a gólvonal előtt menteni tudott. Az utolsó percekre felélénkült a Csíkszereda játéka és ennek eredményeképpen az utolsó előtti percben büntetőhöz jutottak: egy beadás után kézzel ért labdához az egyik temesvári játékos. A tizenegyest Magyari ellentmondást nem tűrően értékesítette (2-2). A hosszabbítás perceiben akár meg is fordíthatta volna a mérkőzést az FK Csíkszereda: Eder, Takács és Magyari is nagy helyzetet hagyott ki, így maradt az összességében igazságosnak mondható döntetlen.

Bár a hazai nézők a mérkőzés közben időnként hangosan adtak hangot nemtetszésüknek csapatuk játéka láttán, a végén tapssal és a székely himnusz eléneklésével köszöntötték az újabb másodosztályú pontot szerző FK Csíkszereda játékosait.

Valentin Suciu, a hazaiak edzője a mérkőzés után úgy fogalmazott: hallották, hogy a nézők fütyültek, ám véleménye szerint egyelőre túlzott elvárásokat kár a csapat elé állítani. A szakvezető kiemelte, hogy fel kell vegyék a másodosztály nagyobb ritmusát, sebességét, ehhez pedig még időre van szüksége a csapatának. A Maszol érdeklődésére, amely arra vonatkozott, hogy a hét forduló alatt a harmadik kapust próbálja ki a szakvezetés, Valentin Suciu úgy reagált, hogy bár Ljuljanovic apróbb sérüléssel bajlódik és Bordás teljesítményével valójában elégedettek voltak az eddig lejátszott találkozókon, most az ifjúsági játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabály miatt Gyenge kapuba állításával próbáltak a mezőnyben egy felnőtt játékost nyerni.

Labdarúgó Liga 2., 7. forduló
FK Csíkszereda – Temesvári Ripensia 2:2 (1:2)
Csíkszereda, 1200 néző
Gólszerző: Kálmán (30.), Magyari (89. perc büntetőből), illetve Popovici (18.), Voinea (35.)
FK Csíkszereda: Gyenge – Majzik, Palmes, Csonka, Simó, Eder, Berde, Erdei (Barta 64.), Kálmán (Csürös 77.), Takács, Bajkó (Magyari 71.)
További eredmények:
Muncitoresc Turris Reșița - Oltul Turnu Măgurele 1–1
Viitorul Pandurii Târgu Jiu - Concordia Chiajna 0–0
Gloria Buzău - Daco-Getica București 2–0
Bukaresti Metaloglobus - Pandurii Târgu Jiu 0–1
Dunărea Călărași - U Cluj 3–2
Később játsszák:
Poli Tmișoara -  Fărul Conștanța
UTA Arad - CS Mioveni
FC Argeș - FC Rapid
Petrolul Ploiești - Sportul Snagov
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X