Liga 1: a 9. forduló mérkőzéseivel indul újra a bajnokság

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezői miatt elrendelt szünet után pénteken a 9. forduló mérkőzéseivel újraindul a labdarúgó Liga 1.

A hazai pontvadászatot nyolc forduló után a 18 pontos Medgyesi Gaz Metan vezeti a 17 pontos Kolozsvári CFR és a 16 pontos CSU Craiova előtt. A vasutasok épp a válogatott mérkőzései előtti etapban „adták át” a listavezetői helyet egy botrányos mérkőzés után. Mint írtuk, az Astra Giurgiu elleni idegenbeli összecsapáson Sebastian Colțescu játékvezető kiállította a CFR edzőjét és két játékosát, a vendégcsapat pedig ilyen körülmények között nem bírta tartani a lépést és kikapott 3-2-re.

A Kolozsvári CFR pénteken este hazai pályán fogadja a kiesőjelölt FC Voluntari alakulatát és egy papírformaszerű győzelemmel - ideiglenesen - visszaállhat a tabella élére. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vasutasok gondolatai valószínűleg inkább már a jövő heti, Lazio Róma elleni Európa-liga mérkőzés körül járnak.

A forduló két rangadót is tartogat: a Craiova-FCSB mérkőzés elsősorban az évtizedes rivalitás miatt, a Viitorul-Gaz metan találkozó pedig a tabellán elfoglalt helyek miatt lehetnek érdekesek.       

Labdarúgó, Liga 1, a 9. forduló mérkőzései
Clinceni-Astra Giurgiu (péntek, 17:30)
Kolozsvári CFR - FC Voluntari (péntek, 21:00)
Chindia-Sepsi OSK (szombat, 18:30)
Dinamo-FC Botoşani (szombat, 21:00)
Poli Iași- Nagyszebeni FC Hermannstadt (vasárnap, 18:00)
CSU Craiova-FCSB (vasárnap, 21:00)
FC Viitorul-Medgyesi Gaz Metan (hétfő, 21:00)

Kapcsolódók

Kimaradt?