BL: a Bayern München kiütötte a Barcelonát

A Bayern München nagyszerű játékkal nagyon sima, 4-0-ás győzelmet aratott az FC Barcelona ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A Kassai Viktor vezette találkozón a tavaly döntőig menetelt német bajnok már az első félidőben is sokkal jobban játszott katalán riválisánál, a szünetben azonban még csak 1-0-ra vezetett Thomas Müller góljával. A fordulás után aztán Mario Gomez, Arjen Robben, majd újra Müller volt eredményes, s ezzel a Bayern nagyon közel került a továbbjutáshoz. A visszavágót jövő szerdán rendezik Barcelonában.

Sokáig nem is kellett várni az első nagy lehetőségre: Arjen Robben a 2. percben „természetesen” nem passzolt nagy helyzetben, hanem inkább Víctor Valdésba lőtte a labdát. Nyilván gólt akart lőni a holland, de talán a középen helyezkedő csapattársaknak ez könnyebben sikerülhetett volna.

Az első percek után a Barcelona átvette az irányítást, s jól eldugta a labdát a Bayern elöl. A német csapat a saját térfeléről nehezen jött ki az első negyedórában. Aztán egy remek ellentámadás végén Philipp Lahm kapura lőtt, Gerard Piqué pedig kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül...

Nem mellékesen Robben még a szögletet is kapura rúgta nem sokkal későb. aztán végül kiderült: az élete meccsét játszotta.

Robben beívelésénél Bonfim Dante féltestnyivel ugrott mindenki fölé, és fejelt volna a kapu mellé, ha nem érkezett volna Thomas Müller. De érkezett: közeli fejesével pedig megszerezte a vezetést a Bayern a 25. percben. A német játékosnak ez volt a hatodik BL-gólja a szezonban. 1–0

Az első fél óra végén majdnem egyenlített a Barcelona, de Dante a helyén volt, s a kapu előterében az utolsó pillanatban mentett a berobbanó Lionel Messi elöl. Ekkor vált biztossá, hogy Messi a pályán van...

Kassainak nem volt szerencséje a mérkőzésen, a 32. percben egy újabb kérdéses szituációt kellett megítélnie: Dante fejese után Alexis Sánchez kezére pattant a labda, a sípszó ezúttal is elmaradt.

A Barcelona sokkal többet, 62 százalékban birtokolta a labdát az első félidőben, de a kapura lövések és a szögletek számában is sokkal jobb volt a Bayern. A müncheni gárda tudatosabban játszott: a katalánoknak kaput eltaláló lövésük sem volt.

A Barca szurkolói régen nem látták ennyire hatástalanul játszani a katalán csapatot, de azért még nem kellett aggódniuk, ha másban nem, egy statisztikai adatban bízhatnak. A Barcelona hétszer állt 1–0-s vesztésre a félidőben Bajnokok Ligája-mérkőzésen a kieséses szakaszban, de egyszer sem kapott gólt a második félidőben.

De a Bayern nem törődött a statisztikákkal. Négy perc elteltével megduplázta előnyét: egy szögletet követően Müller fejelte le a labdát a leshatáron (vagy inkább azon túl...) helyezkedő Gomeznek, aki közelről az üres kapuba lőtt. 2–0

Az ütés nagyon benne maradt a Barcelonában, a következő percekben ugyanis vígan növelhette volna előnyét a német bajnok. Müller kétszer is lövőhelyzetbe került, de egyszer sem volt pontos. Majd Robben közeli fejese ment nem sokkal a kapu mellé.

68 perc 40 másodperc elteltével Manuel Neuernek védenie kellett. Bartra elé pattant a labda, a Barca játékosa pedig valahogy kapura lehelte – a német kapus könnyedén védett. Az elmúlt tíz percben amúgy feléledt a Barcelona, de Robben ismét pokolra küldte a katalánokat.

A holland játékos a 73. percben Müller „elzárása” (Jordi Alba bánta a kosaras megmozdulást...) után lecselezte magát a jobb oldalon, s higgadtan a hosszú alsó sarokba tekert. 3–0

Alaba a 82. percben kapott labdát a tizenhatos bal oldalán, majd középre adását az érkező Müller a kapuba vágta. Alles Müller oder was? Kiütötték a Barcelonát. 4–0

A Barcelona legutóbb 2005 márciusában kapott négy gólt BL-meccsen, a nyolcaddöntőben a José Mourinho-féle Chelsea 4–2-re győzte le. A Barca valaha volt legsúlyosabb BL-veresége a 4–0: 1997 novemberében a Dinamo Kijev, 1994-ben pedig – a döntőben – a Milan ellen szedtek be egy négyest a gránátvörös-kékek.

Kimaradt?