Liga 1: elvesztette veretlenségét a két „magyar” csapat


-A A+

Végzetesnek bizonyult a labdarúgó Liga 1 nyolcadik fordulója a Kolozsvári CFR és a Sepsi OSK számára: a román élvonal két „magyar” együttese egy gólos vereséget szenvedett ellenfelétől és ezzel megszakadt veretlenségi sorozata.

Botrányos körülmények között kapott ki a Kolozsvári CFR, a labdarúgó Liga 1 elmúlt két szezonjának bajnoka, az idei évad éllovasa szombaton este az Astra Giurgiu vendégeként.

A találkozó egyik „főszereplője” Sebastian Colțescu játékvezető volt, aki az első félidőben hozott több hibás döntésével annyira kihúzta a dugót a vasutasoknál, hogy azok önpusztító menetbe kapcsolva megverették magukat. A cérna elsőként Dan Petrescunál szakadt el, aki az oldalvonal mellett nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ócsárolta Colțescut, aki ezért kiállította. Ugyanerre a sorsra jutott később a csapatkapitány Camora és a kapus Vâtca is, így a CFR végül kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést. 

Az a mérkőzést, amelyet Alexandru Păun két szépségdíjas gólja fogott keretbe, a kolozsváriak 7-ese a 27. percben egy ráfordulásos kapáslövéssel, az összecsapás hosszabbításában pedig egy távoli lökettel verte meg Kitanovot. A vasutasok szempontjából sajnos a két Păun-gól között Riszto Radunovics értékesített két büntetőt Valentin Gheorghe pedig mesterien belőtt egy szabadrúgást.

Szentgyörgyön randalíroztak a Dinamo ultrái

A Sepsi OSK hazai pályán fogadta a Bukaresti Dinamót és 1-0-ra kikapott Dusan Uhrin együttesétől. A mérkőzést a fővárosiak kezdték jobban, hiszen fél óra alatt két nagy helyzetet is kihagytak, miközben a Sepsi OSK nem jutott komoly lehetőséghez.

A második félidőben két cserét is végrehajtott László Csaba, aki Safranko és Karanovics csatárokat állította pályára. A mérkőzés utolsó perceiben nagy volt az iram, mindkét csapat kereste a lehetőségeket, míg az utolsó tíz percben beállt Daniel Popa megszerezte a Dinamo győztes gólját.

Bár a Sepsi OSK-nak Vasvári egy akciója révén lett volna esélye az egyenlítésre, de kapu mellé lőtte a labdát. A válogatottak Eb-selejtező mérkőzései miatt szünet következik a hazai bajnokságban. 

A csapatukat Sepsiszentgyörgyre elkísérő Dinamo-ultrák ismét kiviselték magukat, a fővárosiak még a kezdő sípszó előtt meg akarták támadni a hazai nézőket, majd a csendőrökkel csaptak össze, akik kiszorították az ultrákat a stadionból. Pár perccel később viszont visszaengedték őket a vendégszektorba, ahol ezt magyarellenes rigmusokkal „hálálták meg”. 

Labdarúgó Liga 1, a 8. forduló eredményei
Astra Giurgiu-Kolozsvári CFR 3-2
FC Botoşani-Academica Clinceni 2-2
FC Voluntari-U Craiova 1-2
FCSB-Viitorul 2-1
Nagyszebeni FC Hermannstadt-Chindia Târgovişte 2-1
Medgyesi Gaz Metan-Poli Iaşi 3-2
Sepsi OSK-Dinamo 0-1
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X