Kisorsolták a Bajnokok Ligája főtáblájának csoportjait

A címvédő FC Liverpool az SSC Napoli csapatával is találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

A főtábla csütörtöki, monacói sorsoláson a Vörösök az olasz együttes mellett még a Szoboszlai Domoniket foglalkoztató osztrák Salzburgot és belga Genket kapták ellenfélül az E csoportban.

A mezőny másik magyar érdekeltségű gárdája, Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig az egyik legkönnyebb négyesbe került az orosz Zenittel, a portugál Benficával és a francia Olympique Lyonnal.

A legizgalmasabbnak az F jelű kvartett ígérkezik, amelyben az FC Barcelona, a Borussia Dortmund, az Internazionale és a Slavia Praha csatázik majd a továbbjutó helyekért, de a D csoportban szintén összejött az olasz, spanyol, német trió, ott a Juventus, az Atlético Madrid és a Bayer Leverkusen mellett a Lokomotiv Moszkva a negyedik tag.

A csoportkör első fordulóját szeptember 17-én és 18-án rendezik, míg az utolsó körre december 10-11-én kerül sor. A tavaszi folytatásban ezúttal is a csoportok első és második helyezettjei vehetnek részt – a harmadikok az Európa-ligába kerülnek át -, a versenyben maradt 16 klub február közepén a nyolcaddöntőben kezdi meg szereplését az egyenes kieséses szakaszban. A BL döntőjét május 30-án Isztambulban játsszák.

A Bajnokok Ligája csoportbeosztása:

  • A csoport: Paris Saint-Germain, Real Madrid, Club Brugge, Galatasaray
  • B csoport: Bayern München,  Tottenham Hotspur, Olimpiakosz, Crvena zvezda
  • C csoport: Manchester City, Sahtar Donyeck, Dinamo Zagreb, Atalanta
  • D csoport: Juventus, Atlético Madrid, Bayer Leverkusen, Lokomotiv Moszkva
  • E csoport: FC Liverpool, SSC Napoli, Salzburg, Genk
  • F csoport: FC Barcelona, Borusssia Dortmund, Internazionale, Slavia Praha
  • G csoport: Zenit, Benfica, Olympique Lyon, RB Leipzig
  • H csoport: Chelsea, Ajax Amsterdam, Valencia, Lille.

Kapcsolódók

Kimaradt?