US Open: nem maradt következmények nélkül Serena Williams és Carlos Ramos tavalyi szóváltása

A tavalyi botrány miatt a portugál Carlos Ramos nem lesz székbíró azokon a mérkőzésen, amelyeken Serena vagy Venus Williams játszik a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon.

„Az idei US Openre is a legjobb mérkőzésvezetőket választottuk ki, és valóban alkalmaztunk némi rugalmasságot is. Nem ez az első alkalom, hogy olyan döntést hozunk, ami jó a verseny, a játékosok, és a játékvezetők számára is” – idézi a BBC pénteki beszámolója Sören Friemelt, a torna főbíróját.

A női egyes tavalyi döntőjét botrányos jelenetek tarkították New Yorkban. A japán Oszaka Naomi elleni mérkőzést végül elveszítő Serena Williamset háromszor is figyelmeztette Carlos Ramos, először tiltott edzői tanácsadásért, majd az ütője összetöréséért, végül azért, mert megsértette őt. Az utóbbi két intés pontbüntetéssel, illetve egy játék elvesztésével is járt. A reklamáló Williams hazugnak és tolvajnak nevezte a játékvezetőt, akivel nem fogott kezet, később pedig azt nehezményezte, hogy nem kap a férfi játékosokkal azonos bánásmódot, mert szerinte, ha egy férfi mondja ezt, nem büntették volna meg. A sportágon belül és kívül sokan támogatják a volt világelső amerikai teniszezőt, köztük a WTA is, tetteiért mégis 13 155 fontos pénzbüntetést kapott.

Sören Friemel pénteken emlékeztetett: nem szokatlan, hogy egy székbírót nem küldenek bizonyos játékosok mérkőzéseire, de hangsúlyozta, hogy Ramos idén mindhárom eddigi Grand Slam-tornán bíráskodott, illetve szerepet kapott a Davis Kupában és a Fed Kupában is.

A nyolcadik helyen kiemelt Serena Williams a hozzá hasonlóan ugyancsak korábbi világelső orosz Marija Sarapovával, Venus Williams pedig a kínai Cseng Szaj-szajjal találkozik a főtábla első fordulójában. A testvérpár tagjai közül előbbi hatszor, utóbbi kétszer nyerte meg egyesben a US Opent.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?