FRISSÍTVE - Elutasította az UEFA a Budapest Honvéd óvását a botrányos craiovai mérkőzés kapcsán

FRISSÍTVE: Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, melyet a klub a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be, így a magyar csapat nem folytathatja szereplését az Európa-ligában, írja az MTI. FRISSÍTÉS: A magyar csapat fellebbez a döntés ellen.

A Honvéd hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.A gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

Az UEFA még pénteken arról tájékoztatta a két klubot, hogy megérkezett a Honvéd óvása, amelyet az etikai és fegyelmi bizottság hétfői ülésén terjesztenek elő, a Craiova vezetőinek hétfőn tizenegy óráig kellett elküldeniük a saját álláspontjukat a történésekről, írja a Budapest Honvéd közleményére hivatkozva a Nemzeti Sport. A portál emlékeztet: a Honvéd-Craiova mérkőzés végén, miután a román szurkolók többek között hanggránáttal dobták meg Arnold Hunter játékvezetőt, és emiatt leállt a játék, a csendőrség jelezte, ha félbeszakítják a meccset, nem tudja garantálni a csapatok és a bírók biztonságát.

A Gazeta Sporturilor szerint a rendőrség két rendbontót bírságolt meg.

FRISSÍTÉSA magyar csapat fellebbez a döntés ellen. 

„Nem fogadtuk jól a döntést” – nyilatkozta Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa hétfőn a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorának. „Első olvasatra azt kell, hogy mondjam, ez az elutasítás kicsit arról szól, hogy nincs itt semmi látnivaló, menjünk már tovább, felejtsük el ezt az egészet” – mondta. 

Hozzátette, hogy az UEFA írásban, nyolc oldalas levélben értesítette a klubot a döntésről, amellyel nem értenek egyet. Mint mondta, az indoklás ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt az egyik oldalon az UEFA azt hangsúlyozta, hogy „ilyen a futball”, a játékosoknak meg kell szokniuk, hogy nyomás alatt játszanak, és végső soron nem volt senki veszélyben. Egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor – a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint – sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

„Nem olyan fából faragták sem a Honvédot, sem engem, hogy ezt ennyiben hagyjuk” – mondta Mendelényi arra a kérdésre, hogy terveznek-e további lépéseket az ügyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?