Vizes vb - Szexuális zaklatással vádolják Kenderesi Tamást

A dél-koreai rendőrség megtiltotta, hogy Kenderesi Tamás elhagyja az országot, mert vizsgálat indult az olimpiai bronzérmes ellen szexuális zaklatás ügyében – jelentették be a helyi hatóságok vasárnap.

A kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő Kenderesit vasárnap hajnalban állították elő és hallgatták ki egy helyi éjszakai bárban történt esetről – mondta a kvangdzsui rendőrség illetékese a Reuters brit hírügynökségnek. A Yonhap hírügynökség szerint egy 18 éves nő hívta a rendőrséget. A magyar csapat illetékese megerősítette, hogy a riói olimpián bronzérmes Kenderesit kihallgatták, majd szabadon engedték és visszatért az sportolók falujába. Nem engedélyezik azonban, hogy elhagyja Dél-Koreát a következő 10 napban – mondta egy rendőrségi illetékes.

A Yonhap hírügynökség korábban azt jelentette, hogy a sportoló tagadta a vádakat. A vb vasárnapi zárása után Kenderesi Tamás nyilatkozatot adott ki a történtekről. „Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem" – írta, jelezve, „megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig".

„A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom" – fogalmazott az úszó.

A szervezők nem nyilatkoznak az ügyről

A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közleményében jelezte, a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.

„A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak" – áll a közleményben. A 22 éves Kenderesi 200 méter pillangón nyolcadik lett szerdán. A szervezők nem nyilatkoztak az ügyről, mondván az magánügy, nem érinti a versenyt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?