Vizes vb: Milák Kristóf után Kapás Boglárka is bearanyozódott 200 méter pillangón


-A A+

Kapás Boglárka nyerte a női 200 méteres pillangóúszás döntőjét a Kvandzsuban rendezett vizes világbajnokságon.

Kapás egyéni csúccsal, 2:06.78 perces idővel csapott célba, lehajrázva a két esélyesebb amerikai versenyzőt. A 26 éves Kapás pályafutása második világbajnoki érmét szerezte, 2015-ben Kazanyban 1500 méter gyorson volt harmadik.

A két magyar a harmadik és a negyedik idővel várta a finálét, egyikük sem kezdett túl erősen. Az első fordulónál Szilágyi a negyedik, Kapás csak a nyolcadik helyen úszott, utóbbinak száz méter után jelentős hátránya volt az élen haladókkal. Az utolsó ötven méterre Kapás már negyedikként fordult rá, Szilágyi az ötödik volt. Kapás csodálatos hajrába kezdett, és óriási hátrányt ledolgozva diadalmaskodott.

Ez volt a magyar delegáció negyedik aranyérme, az elsőt Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszás 5 kilométeres távján, a másodikat Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban, a harmadikat Milák Kristóf 200 méter pillangón a férfiaknál, a negyediket pedig most Kapás Boglárka ugyanabban az úszásnemben és ugyanazon a távon a nőknél. 

NŐI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. Kapás Boglárka (Magyarország) 2:06.78
2. Hall Flickinger (Egyesült Államok) 2:06.95
3. Katie Drabot (amerikai) 2:07.04
4. Franziska Hentke (német) 2:07.30
5. Alys Thomas (brit) 2:07.48
6. Szilágyi Liliána (Magyarorszá) 2:07.68
7. Szvetlana Csimrova (orosz) 2:08.70
8. Laura Stephens (brit) 2:09.35  

„Eléggé hihetetlen, hogy ez megtörtént. Örülök, hogy végre 2:07 alatt vagyok. Elég lassú volt a mezőny, boldog vagyok, hogy nyertem, elég gyenge idővel lehetett nyerni – mondta az M4 Sportnak Kapás Boglárka a döntő után félig pityeregve, félig nevetve. – Minden pontosan úgy történt, ahogy elterveztem. Százon tudtam, hogy egy testhosszon belül kell lennem az amerikai lányhoz képest, és akkor meglehet. Ott is voltam, a harmadik ötvenen jöttem fel rá, az utolsó hosszon pedig már semmire nem szoktam gondolni, csak megyek, ahogy tudok. Ezért megérte otthagyni az ezerötszáz gyorsot, azt hiszem…”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X