Liga 1: a Sepsi OSK döntetlent játszott a FCSB ellen

A labdarúgó Liga 1 első hazai mérkőzésén a bukaresti FCSB-t fogadta a Sepsi OSK, amely hétfő este, az új szezon második fordulójában ismét gólnélküli döntetlent játszott. A László Csaba által vezetett piros-fehér csapat telt ház előtt lépett pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban.

Helyzetekben nem volt hiány, hiszen már az összecsapás első percében Nicolae Carnat küldte a bukarestiek kapuja felé a labdát, amely azonban elszállt mellette. Kicsit később Yasin Hamed és Nicolae Carnat is helyzetbe került, de nem sikerült hálóba küldeni a labdát. Ezt követően a FCSB vette át az irányítást, Man és Hora veszélyeztették a Sepsi OSK-t. Az első félidő vége fele a vendégeknél Vînă rugott kapufát, a házigazdák esetében ismét Carnat lőtt kapu mellé.

A második félidőben már szorosabb volt a játék, egy ideig egyik csapat sem veszélyeztette a kapukat. A 65. percben Niczuly Roland magabiztosan védte Coman szabadrúgását, majd Tănase lövését is blokkolta. Az összecsapás utolsó részében a FCSB védekezésre kényszerítette a Sepsi OSK játékosait. Az utolsó percekben a bukaresti csapat közel járt a győzelemhez, amikor Coman az oldalhálóba lőtte a labdát.

A négy perces hosszabbításban a bíró sárga lapot osztott László Csaba edzőnek és Niczuly Roland kapusnak is időhúzás miatt. A mérkőzés viszont gólnélküli döntetlennel zárult. A Sepsi OSK két döntetlennel a nyolcadik helyet foglalja el a tabellán. A sepsiszentgyörgyi focicsapat legközelebb szombaton 18 órától ismét idegenben, a Medgyesi Gaz Metan vendégeként lép pályára.

Liga 1, a 2. forduló eredményei
Nagyszebeni FC Hermannstadt-Medgyesi Gaz Metan 0-2
Chindia Târgovişte-FC Viitorul 0-1
FC Botoşani-FC Voluntari 4-1
Academica Clinceni-Kolozsvári CFR 1-4
Poli Iaşi-Astra Giurgiu 1-0
Dinamo-U Craiova 0-2
Sepsi OSK-FCSB 0-0

Kapcsolódók

Kimaradt?