Real Madrid: bemutatóján lett rosszul az új igazolás

Nem éppen a tervek szerint alakult Éder Militao bemutatása a Real Madrid labdarúgócsapatánál. A brazil hátvéd rosszul lett, emiatt meg kellett szakítania a sajtótájékoztatóját, amit később nem is fejezett be.

A videón látható, ahogyan Éder Militao próbálja meglazítani a nyakkendőjét, majd iszik egy kis vizet, aztán pedig a fejét fogja. A brazil középhátvéd szédült, valamint gyengének érezte magát, ezért megkérte az illetékeseket, hogy hagyják abba a sajtótájékoztatót.

A Portótól 50 millió euróért igazolt 21 éves játékost először a közönségnek mutatták be, ott látszólag semmi baja nem volt, aztán a hivatalos sajtótájékoztatón lett rosszul. Egyelőre nem tudni, mi okozta a rosszullétet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?