BL-selejtező: Nur-Szultanban kezdi meg európai kalandját a Kolozsvári CFR

Kedden délután 16 órakor kezdi meg európai kalandját a Kolozsvári CFR a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A vasutas alakulat a 4500 kilométerre levő Nur-Szultanban lép pályára a helyi Asztana FK vendégeként.

Nem sikerült fényesen a Kolozsvári CFR „főpróbája” a kedd délutáni Bajnokok Ligája selejtező előtt, ugyanis Dan Petrescu tanítványai szombaton 1-0-ra kikaptak a FC Viitorul alakulatától a Román Szuperkupa döntőjében. Mint a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a vasutas együttes edzője, Dan Petrescu elmondta, a játékosokat megviselte a vereség, ezért elsődleges feladata a fejek rendbetétele lesz. 

A Kolozsvári CFR hétfőn utazott el Kazahsztánba, ahol kedden délután 4 órai kezdettel az Asztana FK vendégeként lép pályára. 

A kazah fővárosban, Nur-Szultanban tevékenykedő Asztana FK-t 2009-ben hozták létre az Alma-Ata FK és a Megaszport Almati összeolvasztásával. Hazai mérkőzéseit a 30 254 néző befogadására alkalmas Astana Arenában játssza. A vasutasok dolgát nehezíti, hogy a pályát műfüves borítással látták el. A klub színei égszínkék-sárga. Tíz éves fennállása alatt 5 bajnoki címet és 5 kupát nyert.

Az Asztana FK keretének értéke a Transfermarkt szakportál számításai szerint 23,73 millió euró. A kazah bajnoknál játszik a román válogatott Dorin Rotariu, akit az FC Brugge csapatától vettek kölcsön. Legértékesebb játékosa a 31 éves horvát Marin Tomasov, akit 3,5 millió euróra értékelnek.

Az elmúlt 4 év alatt az Asztana állandó résztvevője az európai kupaküzdelmeknek. 2015-ben kvalifikálta magát először a Bajnokok Ligája csoportkörébe. 

A BL-selejtező visszavágóját egy hét múlva játsszák a fellegvári Constantin Rădulescu stadionban. Amennyiben a CFR-nek sikerül megnyernie az Asztana FK elleni párharcot, akkor a második körben az izraeli bajnok, Maccabi Tel Aviv lesz az ellenfele. Ha alulmaradnak a kazahokkal szemben, akkor az Európa-liga 2. selejtezőkörében folytatják az andorrai FC Santa Coloma ellen. 

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, első mérkőzés
16.00: Asztana FK (kazah)–Kolozsvári CFR (romániai)
17.00: Ararat-Armenia (örmény)–AIK (svéd) 
19.00: Nomme Kalju (észt)–Shkëndija (északmacedón)
19.00: HJK (finn)–HB Tórshavn (feröeri)20.45: FK Sarajevo (bosnyák)–Celtic (skót)
21.00: Suduva Marijampole (litván)–Crvena zvezda (szerb)
21.00: F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC (máltai)
21.00: The New Saints (walesi)–Feronikeli (koszovói)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?