MOL Kupa: a Kárpát-medencei csapatok seregszemléje

Felkészülési mérkőzéseken léptek pályára kedden és szerdán a határon túli magyarság reprezentáns klubjai. A magyarországi Felcsúton játszott mérkőzéseken Felvidék, Délvidék és Székelyföld futballjának ikonikus képviselői a MOL Kupa elnevezésű torna keretében mérték össze erejüket, a mezőnyt a MOL Fehérvár FC csapata tette teljessé.

Felcsúton, a Pancho Aréna melletti edzőpályán fogadta kedden a Magyar Kupa győztes MOL Fehérvár FC az idén a szerb első ligába (Superliga) feljutott Topolyai TSC csapatát. A találkozóhoz kapcsolódó érdekesség, hogy a székesfehérvári csapat egykori sikeredzője, Mezey György Topolyán látta meg a napvilágot.

Két mecsen kilenc gól

A mérkőzés első és második félideje is döntetlent hozott: az első játékrészben négy, a másodikban két gól esett egyenlő elosztásban. A nemzetközi kupameccsekre készülő „Vidi” közel sem a legjobb összeállításban lépett pályára, míg a délvidéki magyarság büszkeségének számító TSC szintén kísérleti kerettel játszott. A magyarországi együttesből Elek Ákos duplázott, miután az első és a második félidőben is betalált, a harmadik Vidi-gólt Futács Márkó szerezte. A délvidékiek góljainál Siladj (2) és Lukic neve került a jegyzőkönyvbe.

Szintén kedden csapott össze Felcsúton a román élvonalbeli bajnokságban játszó Sepsi OSK a felvidéki magyarság klubjával, a dunaszerdahelyi DAC-cal. A székelyföldi piros-fehérek színvonalas mérkőzésen 3–0 arányban maradtak alul az Európa Liga-selejtezőre készülő csallóközi együttessel szemben.

A találkozó érdekessége, hogy a gól nélküli első félidő után a Dunaszerdahely hét perc alatt lőtt három góljával döntötte el a meccset: sorrendben Čmelík, Bilenkyi és Šatka találtak be az 52. és a 59. perc között.

Először győzött a Sepsi OSK a felkészülés során

Szerdán először a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a topolyai TSC mérte össze tudását. A párharc során megszületett a székelyföldi csapat első győzelme a felkészülés során, miután 3–1 arányban jobbnak bizonyult a topolyaiakkal szemben.

A találkozót megelőzően a két csapat Ausztriában edzőtáborozott és két alkalommal is összecsapott egymással: azokon a mérkőzéseken egy döntetlen és egy délvidéki győzelem született. Ezúttal a román élvonalban szereplő Sepsiszentgyörgy bizonyult jobbnak (Vașvari, Fülöp István és Ioan Andrei Dumiter rúgták a gólokat). A TSC-nek ezúttal csupán a szépítésre futotta erejéből Mladen Galić büntetőjével. A Sepsi OSK július 12-én a román élvonalbeli bajnokság első fordulójában az FC Voluntari vendége lesz.

A nap második mérkőzésén a Pancho Arénában mérkőzött meg egymással a MOL Fehérvár FC és a Dunaszerdahely. Mindkét csapat lassan a felkészülés finisébe ér, hiszen hamarosan az Európa Liga selejtezőiben lépnek pályára: a fehérváriakra montenegrói, a felvidékiekre lengyel csapat vár a nemzetközi kupában. A székesfehérvári kék-piros alakulat egygólos félidei vezetés után 3–1-re győzött a DAC ellen, miután a dunaszerdahelyieknek csupán az egyenlítés jött össze 1–0 után, de azt követően nem tudták elkerülni a vereséget.

A fehérváriak közül a 38. és a 84. percben Nego, a 72. percben pedig Juhász talált be, a Dunaszerdahely gólját Bilenkyi lőtte a második játékrész elején, így alakult ki a 3–1-es fehérvári győzelem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?