Őrizetbe vették Michel Platini korábbi UEFA-elnököt

Francia értesülések szerint a helyi rendőrség kedden őrizetbe vette az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit, akit a 2022-es világbajnokság rendezése körüli ügyek miatt korrupcióval vádolnak.

A L'Equipe a Mediapart információi alapján azt írja, hogy Platinit a 2022-es vb Katarnak ítélése kapcsán vették őrizetbe.

A lap úgy tudja, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök korábbi kabentfőnökét, egyben a korábbi belügyminiszter Claude Guéant-t gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, de őt még nem vették őrizetbe. Guéant közvetítőként járt el Katar és a francia kormány között.

A 63 éves Michel Platinit Sepp Blatter FIFA-elnök korrupciós ügye sodorta el. Bár Blatter bukása előtt távozott az UEFA éléről, és a FIFA elnöki posztjára is bejelentkezett, később jelezte, mégsem indul a nemzetközi szövetség vezetéséért. A FIFA korrupciós botrányában való érintettsége miatt 2015-ben előbb nyolc évre tiltották el a futballügyektől, ezt a tiltást viszont később négy évre csökkentették, vagyis rövidesen lejárt volna.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?