Liga 2: erdélyi magyar edzőt szerződtetett az UTA

Bálint György László személyében új edzője lesz a 2019–2020-as idényben az UTA labdarúgócsapatának. A szerda este bemutatott szakvezetőtől „egy ütőképes csapat” kialakítását várja el a klubvezetés, de kimondatlanul is az a cél, hogy az élvonalba jutás küszöbére vezesse a nagy hagyományokkal rendelkező (hatszoros román bajnok és kétszeres kupagyőztes) egyletet.

A mostani szezonból még hátra van két meccs, de ezek már se nem osztanak, se nem szoroznak az UTA szempontjából, az aradiak ugyanis mindenképp a 8–10. hely egyikén végeznek a húszcsapatos mezőnyben. Ezeken a találkozókon Cristian Păcurar másodedző irányítja majd a csapatot, ahogy tette az elmúlt négy-öt hónapban, amióta – a szerződésének végéhez érő – Ionuț Popa vezetőedző súlyos betegséggel küzd.

Bálint „Gyuszi” László (édesapja is György, így rá kis korában a „Gyuszi” becenév ragadt, mesélte el utóbb a Maszolnak a tréner) szerződése július elsejétől lép életbe. A labdarúgó-szövetség szabályai szerint ugyanis egy szezonon belül legfeljebb két gárda kispadján ülhet egy-egy edző, és a brassói születésű fiatalember (még csak negyven éves) ebben az idényben a Sportul Snagovot és a Bukaresti Metaloglobust is trenírozta (utóbbihoz még szerződés köti): előbbit ősszel a bajnoki tabella első helyén hagyta, utóbbit pedig tavasszal megmentette a kieséstől azzal, hogy stabil középcsapattá kovácsolta a játékosokat.

Hogy mégis miért fogadta el az UTA felkérést? „Mert nagy kihívás számomra egy ilyen gazdag hagyományokkal rendelkező csapatnál dolgozni, ahol stabil a háttér, és hosszú távú célokat tűznek ki. A következő bajnokság nagyon kiélezett lesz, feljutott a Rapid, és ott vannak a nagy hagyományokkal rendelkező csapatok, mint az FC Argeș vagy a Petrolul, és nem beszéltünk még az élvonalblól kiesőkről. Szerintem izgalmasabb és színvonalasabb lesz a másodosztályú bajnokság, mint az első liga” – válaszolta az egykori hátvéd a klubvezetők, játékosok, törzsszurkolók és a támogatók részvételével tartott fogadáson.

Bálint a játékos pályafutását a Brassói FC-nél kezdte, majd játszott a CFR és az UTA csapataiban, aztán az azóta megszűnt Unirea Urziceni-nyel román bajnoki címet szerzett. Ezt követően a Diósgyőr, majd a Tatrangi Unirea labdarúgója volt, utóbbinál debütált vezetőedzőként is (előtte a Brassói FC másodedzője volt). Szakvezetői önéletrajzában az Academica Clinceni, a Marosvásárhelyi ASA, az FK Csíkszereda, a Sportul Snagov és a Metaloglobus szerepel még.

Az UTA hat éve a poraiból épült újjá, első két idényében a negyedik ligából a másodikba jutott, majd két egymást követő bajnoki hajrában az osztályozón maradt le az élvonalba jutásról, hogy aztán két középszerű idény következzen a piros-fehérek számára.

Ennek az újjáépítkezésnek a motorja Mészár Sándor projektmenedzser, aki szerint a klub hagyományai és az épülőben lévő Neuman Ferenc-stadion kötelezik a vezetőséget arra, hogy mindig magasabbra tegyék a mércét. „Nem akarunk nyomást helyezni a játékosokra azzal, hogy a feljutást várjuk el tőlük, de a következő idényben azért szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, akár az első három hely egyikén – mondta a célokról. – Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt az idegenlégiósok, az Aradhoz kötődő rutinos játékosok és a helyi fiatalok aránya között. Nálunk ebben az idényben meccsenként négy-hat junior volt a pályán.”

Mészár Sándor büszke a klub utánpótlás-nevelő akadémiájára. Az UTÁ-nak összesen 280 igazolt játékosa van, és több mint tízen képviselik a csapatot és a várost a különböző korosztályos román válogatottakban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?