Simonyifalvi srác lőtte a szezon gólját az NB I-ben

A simonyifalvi származású Zsóri Dániel ollózós gólját választották a szurkolók a most véget ért idény legszebb góljának az élvonalbeli magyar labdarúgó-bajnokságban. A szövetség díjátadó RangAdó Gáláját hétfőn rendezték meg.

A 19. életévét még csak októberben betöltő csatár a Ferencváros ellen debütált a felnőttek között, és a 93. percben akrobatikus mozdulattal szerzett látványos gólja győzelmet ért a DVSC-nek (2–1 az utóbb a bajnoki címet elhódító Fradi ellen).

Zsóri Dániel simonyifalvi család gyermekeként látta meg a napvilágot a nagyváradi szülészeten, de az Arad megyei faluban cseperedett fel, ott is kedzett focizni. Tíz éves korában került Békéscsabára, ahol öt évet töltött a fociakadémián, onnan szerződtette a debreceni NB I-es klub akadémiája, és két és fél éve az első kerettel készül – mesélte a játékos a Nemzeti Sportnak adott videóinterjúban, amelyet a csodagólja után készítettek a fiatalemberrel.

A DVSC felnőtt csapatában idén február 16-án mutatkozott be tétmeccsen, és hazai pályán ezzel az alábbi góllal szerezte meg a győzelmet:

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfői gáláján elhangzott, hogy a kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a debreceni Zsóri Dániel ollózására voksoltak. A fiatal játékos, miután telefonon gratuláltunk neki, elárulta, hogy nagyon sokat jelent neki az elismerés, különösen, hogy a szurkolók szavazatai alapján nyert. Az elkövetkező egy-két hétben biztosan hazalátogat, mondta, és megígérte, hogy akkor egy iterjúban részletesebben mesél pályafutásáról, beilleszkedéséről, az NB I-es miliőről.

A RangAdó Gála díjazottjai:

  • A férfi NB I legjobb játékosa: Loic Nego (MOL Vidi FC)
  • A férfi NB I felfedezettje: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
  • A férfi NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (Ferencváros) és Holender Filip (Budapest Honvéd) 16-16 gól
  • A férfi NB I legszebb gólja: Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
  • A férfi NB I legjobb edzője: Herczeg András (Debreceni VSC)
  • A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán
  • Az NB I legsportszerűbb csapata: Mezőkövesd Zsóry FC
  • A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
  • A női NB I felfedezettje: Pusztai Sára (Ferencváros)

Kapcsolódók

Kimaradt?