Kiélezett küzdelem a női kosárlabda-bajnoki címért

„Minden az utolsó csatában dől el, és mi szeretnénk megnyerni a háborút” – mondta a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapatának edzője, Zoran Mikes a bajnoki döntő utolsó összecsapását megelőző sajtótájékoztatón. A zöld-fehérek trénere kifejtette: bízik a csapatban és szeretné, ha kedd este hazai pályán, a Sepsi Arénában nagyszámú szurkoló előtt sikerülne a Sepsiszentgyörgyiek negyedik bajnoki címét is megszerezni.

A szakvezető szerint nagyon hosszú, kilenc hónapos volt az idei élvonalbeli pontvadászat, és bár az eddigi eredmények ismeretében sokan arra számítottak, hogy könnyű lesz megvédeni a bajnoki címet, ez mégsem olyan egyszerű.

„Realistának kell lenni, nem szerettük volna, hogy az utolsó meccsen dőljön el a bajnoki cím sorsa, de több esélyünk van, mint a szatmáriaknak” – vélte Mikes. Véleménye szerint a sepsiszentgyörgyi kosárlabdázó lányok nem hivatkozhatnak fáradságra, a csapat fel van készülve az utolsó, mindent eldöntő összecsapásra a Szatmárnémeti VSK ellen.

Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere hozzátette: jobban szerették volna ha nem az ötödik összecsapáson dől el a bajnoki cím, de szebb lesz hazai pályán, sok szurkoló előtt nyerni. „Elnézést kérek azoktól a sepsiszentgyörgyi szurkolóktól, akik hétvégén hosszú utat tettek meg Szatmárra, de nem adatott meg nekik, hogy ott lássák nyerni a csapatot” – szabadkozott Rusz.

Emlékeztetett, hogy a Sepsi-SIC az eddigi három bajnoki fináléjának egyikét sem hazai pályán nyerte, most viszont van esély arra, hogy saját szurkolóik előtt nyerjen a csapat. A menedzser szerint erre a lányok felkészültek, és a jó eredményhez még szükség van arra, hogy a háromszéki drukkerek nagy számban töltsék meg a Sepsi Arénát.

Újságírói kérdésre, hogy miként vélekedik arról, hogy sajtóértesülések szerint távozik a csapattól Angelica Slamova, Zoran Mikes kifejtette: nem kívánnak ezzel foglalkozni, hiszen a világban mindenhol teljesen természetes, hogy a játékosok csapatot váltanak. „Ők profi játékosok és biztos vagyok benne, hogy mindent beleadnak a döntő mérkőzésbe” – szögezte le.

Mint ismert a női kosárlabda Nemzeti Ligában az ötödik mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa, miután a címvédő Sepsi-SIC két hazai győzelem után elbukta a három nyertes mérkőzésig tartó döntő két szatmárnémeti összecsapását (szombaton 59–56 arányban győzek a partiumiak, 2–2-re módosítva ezzel a finálé állását). A mindent eldöntő ötödik összecsapást kedden 19 órától a Sepsi Arénában rendezik meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?