Dráma Amszterdamban: az utolsó percben szerzett góllal BL-döntős a Tottenham

Kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re nyert a Tottenham Hotspur a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerda esti visszavágóján az Ajax Amszterdam otthonában, és idegenben szerzett góljainak köszönhetően a londoni csapat bejutott története első döntőjébe a legrangosabb európai klubtornán. Hatodik alkalommal rendezik majd a BL-finálét ugyanazon ország csapatai között, és másodszor fordul elő, hogy angliai csapatok lépnek pályára a végső felvonásban.

Ha azt hittük, hogy nem lehet felülmúlni a keddi Liverpool–Barcelona 4–0-s elődöntő izgalmait, ránk cáfoltak a szerdai amszterdami meccs szereplői. S ha meggyőződésünk volt az is, hogy az angol hidegvér a liverpooli csodánál bemutatottnál (a háromgólos hátrány megfordításánál) nem tüzelhet jobban valamely csapatot, csalódnunk kellett, mert a Tottenham Hotspur játékosai a második meccsen vesztett helyzetből, a padlóról álltak fel.

Az első félidőben az Ajax hozta a BL egyenes kieséses szakaszában tőle „megszokott” formáját, és tetszetős futball két- (összesítésben három-) gólos előnyre tett szert.

Előbb a 19 éves csapatkapitány, De Ligt szerzett vezetést fejjel…

 

…majd Ziyech bombázott a kapuba egy tetszetős támadás végén.

 

Térfélcsere után Lucas Moura pillanatai következtek, aki négy perc alatt kiegyenlített. Igaz, a második gólhoz kellett a hazaiak kapusának, Onanának a szerencsétlenkedése is.

 

 

Ezután látszott meg az Ajax gyengesége, ami a BL kieséses szakaszában kísérte: a Real Madrid és a Juventus ellen is idegenbeli iskolajátékkal jutottak tovább a hollandok, míg hazai pályán a spanyoloktól kikaptak, az olaszokkal döntetlent játszottak.

Ezt érezte meg a 'Spurs is, de hullámzó volt a két csapat teljesítménye: hol az egyiknek, hol a másiknak voltak jó percei, kihagyott helyzetek és kapufák borzolták az idegeket mindkét oldalon. Az Ajax-drukkerek már a klub hetedik BEK/BL-döntőbe jutásának ünneplésére készültek, amikor az „üres játékért” megítélt ötperces hosszabbítás legvégén egy előre vágott labdát Moura 14 méterről, két védő között nem túl erősen, de annál jobban helyezve kapura lőtt, megszerezve harmadik gólját, és története első BEK/BL-döntőjébe juttatva csapatát.

 

A június elsején az Atletico Madrid stadionjában rendezett döntőben a Liverpool lesz a Tottenham Hotspur ellenfele. Hatodik alkalommal rendezik majd a BL-finálét ugyanazon ország csapatai között, és másodszor fordul elő, hogy angliai csapatok lépnek pályára a végső felvonásban.

A második számú sorozatban, az Európa Ligában az Arsenal és a Chelsea is esélyes a döntőbe jutásra a csütörtöki visszavágók előtt, úgyhogy könnyen lehet, hogy az európai kupákban angol kupadöntőket rendeznek idén.

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó: Ajax Amszterdam–Tottenham Hotspur 2–3, gólszerző: De Ligt (5. p.), Ziyech (35. p.), illetve Moura (55., 59. és 90+6. p.); továbbjutott a Tottenham 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal.

Az eddigi „házi döntők”:

  • 2003: AC Milan–Juventus 0–0, tizenegyesekkel 3–2
  • 2008: Manchester United–Chelsea 1–1, tizenegyesekkel 6–5
  • 2013: Bayern München–Borussia Dortmund 2–1
  • 2014: Real Madrid–Atletico Madrid 4–1 (1–1, 1–0), hosszabbítás után
  • 2016: Real Madrid–Atletico Madrid 1–1, tizenegyesekkel 5–3

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?