Minijubileumot ünnepel a Dribli Majális Kupa

Ötödik alkalommal rendezi meg a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub Kárpát-medenecei gyermekfoci tornáját Kolozsváron, május 11-12-n.

A 2015 májusában hagyományteremtő céllal létrehozott ifjúsági sportesemény célja, hogy a Kárpát-medencei – elsősorban magyar – csapatok megismerjék egymást és tapasztalatot cseréljenek. Az eddigi tornákon első osztályú felnőtt klubok utánpótlás csapatai vettek részt, akik jó iramú, izgalmas mérkőzéseket játszottak.

Idén még magasabbra tették a lécet a szervezők. Olyan nagycsapatok képviselik magukat, mint az ötödik román bajnoki címére hajtó Kolozsvári CFR 1907, Székelyföldről a Sepsi OSK, az MTK Budapest (23-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes), vagy a Diósgyőri VTK Miskolcról, továbbá ismét megméretteti magát a Székelyföld Labdarúgó Akadémia zászlóshajója, az FK Csíkszereda illetve a vásárhelyi magyarok csapata az MSE 08 is.

A tornát már a kezdetektől jellemezte, hogy esősorban magyar csapatok vesznek részt rajta, idén az ifjúsági sportrendezvény magyar jellege még hangsúlyosabb lesz: a három magyarországi és a három székelyföldi csapat mellett csupán két olyan csapat vesz részt a meghívásos tornán, amelyik nem rendelkezik magyar gyökerekkel.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki kellemes, családi kikapcsolódásra vágyik, illetve magas színvonalú labdarúgó meccsekre kíváncsi szombaton és vasárnap. Mindkét napon 10:00 és 17:00 óra között zajlanak az 5. Dribli Majális Kupa mérkőzései. Szombaton a györgyfalvi-negyedi Napoca bázison (Aleea Detunata) a legifjabb nemzedék, az nyolc és tíz éves korosztályú gyerekek mérkőznek meg egymással. Az U8 és U10-es tornán igazi csemegének ígérkezik a Dribli FC – Diósgyőr rangadó. Vasárnap a Vasutasparkban (str. Marasesti) az U12-es tornát rendezik meg, CFR – Sepsi OSK, és Dribli FC – MTK rangadókkal.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?