Román Kupa: az Astra Giurgiu az első döntős

Immár minden figyelmét a bajnoki cím megvédésére fordíthatja Dan Petrescu, a Kolozsvári CFR vezetőedzője, miután improvizált összeállításban pályára küldött csapata "csak" 2-2-es döntetlent ért el az Astra Giurgiu elleni Román Kupa elődöntő visszavágóján.

Az első, kolozsvári összecsapás az Astra 3-1-es győzelmével ért véget, így a dél-romániaiak 5-3-as összesítéssel juottak be a május 25-én Ploiesti-en megrendezésre kerülő döntőbe. Ellenfelük a FC Viitorul-CSU Craiova párharc győztese lesz. Az első mérkőzés a Gheorghe Hagi vezette 'akadémisták' 2-1-es idegenbeli győzelmével ért véget, a visszavágót csütörtökön este rendezik Oviudiuban.

Az Astra-CFR párharc győztesének kérdése már az első félidőben választ kapott, amikor 2 perc leforgása alatt kétszer is betalált a hazai csapat. Előbb Butean szabadrúgásból, majd Alibec büntetőből vette be Jesus Fernandez kapuját. A párharc állása ekkor 5-1 volt, innen felállni csodaszámba ment volna.

A vasutasok becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel a harcot, akik Valentin Constache két találatával döntetlenre mentették a visszavágót és elkerülték a totális megszégyenülést. 

Labdarúgó Román Kupa, elődöntők
Astra Giurgiu-Kolozsvári CFR 2-2, továbbjutott 5-3-as összesítéssel az Astra
FC Viitorul-CSU Craiova (csütörtök, 19.45), az első összecsapást a Viitorul nyerte 2-1-re

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?