Elődöntős a címvédő Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokságban


-A A+

A címvédő Sepsi-SIC elődöntőbe jutott a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután a negyeddöntő harmadik mérkőzésén fölényes, 116:28 arányú győzelmet aratott a Nagyváradi MSC vendégeként az Antonio Alexe-sportcsarnokban – számol be a sepsiszentgyörgyi alakulat honlapja. A zöld-fehérek a párharcot 3:0-ra nyerték meg.

Zoran Mikes vezetőedző a mérkőzést a Jovana Pašić, Marina Solopova, Annemarie Gödri-Părău, Kristina Higgins és Demeter Nóra összetételű csapattal kezdte, utóbbi a napokban bokasérülést szenvedő Kovács Renáta helyett lépett pályára. A harmadik találkozó első kosarát Higgins büntetődobásból szerezte, amire a másik oldalon Nicoleta Mititelu válaszolt, a házigazdák pedig először és utoljára vezethettek.

A partiumi gárdának még a 3. percben sikerült egyenlítenie, azonban ezt követően már az első két találkozóhoz hasonlóan zajlott a játék forgatókönyve. A zöld-fehérek az első félidőben fölényük ellenére több hibát vétettek, bár ezt a fiatal játékosokból álló Nagyváradi MSC nem tudta a javára fordítani. A Sepsi-SIC az első negyedben 18 pontos előnyre tett szert, amit a második játékrészben további 14 ponttal növelt, így a szünetben 46:14 arányban vezetett.

A vendégek a harmadik felvonásban magasabb fokozatra kapcsoltak, a hárompontos vonal mögül és féltávról is pontosabban céloztak, így 40 egységet termeltek, amelyre a hazaiak Orbán Nicolette révén mindössze négy ponttal válaszoltak. A zöld-fehérek az utolsó negyedben tovább növelték előnyüket, a 100. pontot Anca Șipoș egy ellentámadás végén szerezte, a Sepsi-SIC végül 88 pontos különbséggel győzött, és bejutott az elődöntőbe.

Nagyváradi MSC–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 28:116 (7:25, 7:21, 4:40, 10:30). Nagyvárad: Orbán 13, Mititelu 10/6, Croitoru 5, Câmpeanu, Kokovay. Cserék: Manea, Milas, Kozma-Fogadós, Ceh, Chiorean, Szallai, Creț. Vezetőedző: Adriana Niculescu. Sepsi-SIC: Pašić 7/3, Demeter 6, Solopova 5/3, Gödri-Părău 11, Higgins 27. Cserék: Mîrne-Nagy 12, Șipoș 22/9, Topuzović 11/6, Slamová 15/9. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A címvédő a legjobb négy között az Aradi ICIM csapatával találkozik, miután a sárga-kék mezesek a negyeddöntő harmadik mérkőzésén 21 pontos hátrányból felzárkózva diadalmaskodtak Târgoviște vendégeként (64:51), összesítettben pedig 3:0 arányban győztek. Az elődöntő első mérkőzését a magasabban rangsorolt csapat otthonában, vagyis a Sepsi Arénában rendezik, az elsőt várhatóan április 23-án. A küzdelem szintén három győzelemig tart.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X