Jégkorong: Döntőben a Brassó, bronzéremért játszhat a Sportklub

Nem sikerült élnie a hazai pálya előnyével a Csíkszeredai Sportklubnak: második alkalommal is vereséget szenvedett pénteken este a Brassói Korona csapatától. Győzelmével a Brassó az aranyéremért játszhat, a Sportklubra a kisdöntő meccsei várnak.

Mindkét csapat keretében volt változás az elődöntő negyedik összecsapása előtt: a hazaiaknál a csütörtöki meccsen a kezére kapott ütés nyomán Rokaly Norbert nem tudta vállalni a játékot, helyette hosszú idő után Sándor Zoltán kapott lehetőséget. A vendégcsapatból Nagy István hiányzott, ő csütörtökön egy palánknak ütközést követően sérült meg.

Hamar felavatta a Sportklub a csütörtökön hibátlanul teljesítő Tőke Zoltánt: a harmadik percben Flinta Botond lőtt nagy erővel a felső vas alá (1–0). A gólt követően is többet veszélyeztetett a kék-fehér gárda, ám Valchar és Papp is célt tévesztett, majd Krasnodslobodtev lövése a kapuvasat is érintve vágódott mellé.

Onodinak a tizedik percben kellett először igazán nagyot mentenie, ezt követően többször próbára tették az élénkülni látszó vendégjátékosok, ám a hazai kapus a helyén volt. A 14. percben az ezúttal eredeti posztján, csatárként szereplő Farkas Tamás akaszkodott össze Lidhammarral, jutalmuk páros kiállítás lett durva játékért. A következő percben Shulakov is kiállt a hazaiaktól, de a hátrányt négy a három, majd öt a négy ellen is jól védekezte ki a Sportklub. További gól nem esett az első húsz percben, így egygólos hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok. Bár a küzdelem nem hiányzott a jégről, a szép játékkal ezúttal is adósak maradtak a felek.

A középső játékrészt jól kezdte a Korona: Bors Huba huszonhárom másodpercet követően, távolról, éles szögből módosította 1–1-re a mérkőzés állását. A gólt követően beszorult a Sportklub, ha Onodi nem véd több alkalommal bravúrosan, könnyen átvehették volna a vezetést a Cenk-alattiak. Erre végül a nyolcadik percig kellett várni, amikor Dorofejev a kék vonalról lőtt nagy gólt Onodi ketrecébe – nem sokat láthatott a lövésből a hazaiak portása ( 1–2).

Támadásban maradt a Brassó, Onodinak több nagy védést kellett bemutatnia, a Sportklub csak szórványos ellentámadásokból veszélyeztetett. Az egyik ilyen végén némileg szerencsés módon egyenlített a kék-fehér gárda, miután Horváth László jobb oldalról beívelt korongját Carlson olyan szerencsétlen mozdulattal akarta levenni a kapu előtt, hogy végül kézzel a saját hálójába helyezte (2–2). A gólt Horváthnak írták be, nem mindennapi találat volt! A gól után megélénkült a játék, helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, ám maradt a döntetlen a befejező játékrész előtt.

Gyors gólváltással indult a harmadik húsz perc. Előbb ismét Horváth volt a főszereplő: a hazaiak magyar utánpótlás-válogatott játékosa jobboldalról lendületből érkezve lőtt szép gólt a 44. percben (3–2). Alig egy percig tartott a hazai előny, amikor Tranca kapu mögül visszagyömöszölt korongja valahogy utat talált Onodi mellett a kapuba (3–3). Az utolsó negyed órában képtelen volt megújulni a hazai csapat, sok volt a pontatlanság, nem sikerült a támadásokat felépíteni, Horváth találatát követően gyakorlatilag nem jelentettek veszélyt Tőke kapujára.

Ennek ellenére a mérkőzés végéhez közeledve nagy esélyt kapott a Sportklub, miután az 57. percben Borysenko kétperces büntetést érően szabálytalankodott saját kapuja előtt. A hazaiak nemhogy nem éltek ezzel az eséllyel, de egy korongvesztést követően újabb gólt kaptak: Tendler egyedül roboghatott Onodiig és a kapusról először kipattanó pakkot közelről a hazai hálóba csúsztatta (3–4). Innen nem volt visszaút, bár még megpróbálkozott a hazai szakvezetés a kapuslehozatallal is.

A Brassó két napon belül kétszer tudott győzni a Vákár Lajos Műjégpályán, ezzel eldőlt, hogy a román jégkorongbajnokság elsőségéért a Korona és a Galaci CSM csapatai szállnak harcba, a Sportklub pedig a Gyergyói Hoki Klubbal mérkőzik a bronzéremért.

Csíkszeredai Sportklub–Brassói Korona 3–4 (1–0, 1–2, 1–2). Gólszerzők: Flinta B. (3. p.), Horváth L. (31. és 44. p.), ill. Bors H. (21. p.), Dorofejev (27. p.), Tranca (45. p.), Tendler (58. p.). A párharc összesített végeredménye 3–1 a Brassó javára.

Kapcsolódók

Kimaradt?