Így szólt a magyar himnusz kilencezer torokból a dunaszerdahelyi stadionban

Így szólt a magyar himnusz kilencezer torokból a dunaszerdahelyi stadionban


-A A+

A DAC–Zilina szlovák élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzés (1–0) előtt a hazai szurkolók a magyar himnusz éneklésével tiltakoztak a külföldi országok himnuszának éneklését korlátozó jogszabály ellen, amely május 15-én lépne érvénybe Szlovákiában – írja a Nemzeti Sport

Emellett a mérkőzés előtt csak magyar dalok szóltak a stadionban, például az Edda, a Kormorán és a Republic szerzeményei. A Himnuszt már a térfélválasztás alatt kezdték énekelni a szurkolók, amiről a Dunaszerdahely csapata (DAC) élő videót is közölt. A nézőteret piros-fehér-zöld füstfelhő borította. 

 

Mint korábban írtuk, az állami jelképekre vonatkozó jogszabály vonatkozó módosítását még március 27-én fogadták el. A felháborodást a módosítás azon része váltotta ki, amelyik nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza a külföldi országok himnuszának éneklését, amikor a helyszínen az érintett országnak hivatalos küldöttsége is jelen van. A törvény lex DAC néven lett ismert, miután láthatóan a Dunaszerdahely csapatára (DAC) szabták, amelynek meccsei előtt a Magyarországról érkező szurkolótábor mindig elénekelte a Himnuszt. Sőt néha még a székely himnuszt is.

Pozsony közben ígéretet tett arra, hogy eltörlik a himnuszéneklés korlátozását. Andrej Danko – aki a szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a módosítást benyújtó Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke is egyben – pénteken azt mondta, a módosításban nem volt ártó szándék, a korlátozás egyébként is csak az állami ünnepekre és egyéb ünnepnapokra vonatkozott volna, és a módosítás szövege ezzel összefüggésben tesz említést más országok himnuszáról. 

A politikus leszögezte: az előállt problémát „az elnök segítségével vagy anélkül”, de megoldja a kormánykoalíció, úgy, hogy mindenki elégedett legyen és semmi se zavarja a szlovák-magyar kapcsolatokat. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X