Erste Liga: Csíkszeredában lépett nagyot a Ferencváros az aranyérem felé

A szombati szoros vendéggyőzelmet hozó mérkőzés után vasárnap újra összecsapott egymással a Csíkszeredai Sportklub és az FTC-Telecom csapata. A felek szinte lemásolták az előző napi mérkőzést, változatos, kemény küzdelemben a Ferencváros 3-2 arányban győzni tudott, így egyetlen sikerre került a magyar bázisú nemzetközi bajnokság elsősége felé.

Úgy estek egymásnak a csapatok, mintha nem játszottak volna előző este öldöklő iramú, hosszabbításba torkolló meccset. Az első percektől kezdve nagy iramú, szikrázó küzdelmet láthatott a Vákár Lajos Műjégpálya közönsége, nyoma sem volt óvatosságnak, látszott, hogy mindkét csapat nagy erőket mozgósít a győzelem érdekében. Hamarabb jöttek a kiállítások és a gólok is, mint előző este: Bíró Tamás már az ötödik percben a kiállítás sorsára jutott, a két perces előnyt azonban szépen kivédekezték csapattársai. Újabb öt perc elteltével szintén a hazaiak 91-ese ülhetett ki a büntetőpadra, ezúttal azonban társa is akadt, miután Pavuk Attilával próbálták eldönteni, ki az erősebb legény a gáton. A négy a négy elleni játékból a Fradi jött ki jobban, alig egy perc elteltével megszerezték a vezetést, miután a korong Karmeniemi lövése után átcsorgott az elfekvő Lundström hasa alatt. Másfél perc elteltével újra a vendégeket elkísérő tucatnyi szurkoló örülhetett, amikor Tóth Richárd bepasszolt egy kapusról kipattanó korongot. Halványodni kezdtek a hazai remények, ám Tóth Gergő 4 percet erő szabálytalansága után esélyt kaptak a felzárkózásra. Ám nem sokáig játszhattak emberelőnyben a kékek, alig fél perc öt a négy elleni játékot követően Becze kapott két percet. A hazaiak magyar válogatott játékosa nemes bosszút állt, a büntetőpadról visszatérve, még emberelőnyben egy gólra hozta fel csapatát. A tizennyolcadik percben jártunk ekkor és a játék képe alapján biztosnak tűnt, hogy még semmi sem dőlt el.

Ennek megfelelően vetették bele a csapatok a középső harmad küzdelmeibe, ami összesen öt kiállítást és egy hazai gólt hozott. A kiállítások sorát Shulakov és Tóth Gergő nyitották, akik egy időben korcsolyázhattak le a 31. percben, majd őket követte a vendégek 15-ös játékosa, Perrier, aki hevesen vitatta az ítélet jogosságát. A hazai létszámfölényt újra Becze váltotta gólra kiegyenlítve a mérkőzés állását. A játékrész még egy-egy kiállítást hozott mindkét oldalon, több gól azonban nem esett, bár a hazaiak többször közel voltak ahhoz, hogy átvegyék a vezetést.

Nem esett az iram sem a záró játékrészre, mindkét csapat nagy erőket mozgatott meg a győzelem érdekében. A nézők sem lankadtak, igazi döntő hangulatban teltek a percek, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az 51. Percben Flinta ült ki a hazaiaktól, de közönségétől hajtva szépen kivédekezte a Sportklub a hátrányt. Az 54. Percben Fodor Szabolcs rendelte magához a fiait. Hogy mi hangzott el az időkérés alatt, nem tudhatjuk, de három perc elteltével újra a budapesti zöldeknél volt az előny Rantanen találatával. Alig három perce maradt a Sportklubnak, hogy ne vereséggel hagyja el a hazai  jeget. Nyomott a hazai csapat, sorra maradtak ki a nagyobbnál nagyobb helyzetek Arany Gergely kapuja előtt. Az utolsó percet hazai időkérés vezette fel, majd Lundström helyére érkezett mezőnyjátékos. Azonban ez sem hozta meg a közel háromezer néző által óhajtott újabb hazai találatot, maradt a 3-2. Az alap- és középszakaszbeli vereségek után sorozatban két meccset tudott nyerni a Ferencváros Csíkszeredában, ezzel egyetlen győzelemre került az Erste Liga – elsőségtől. A Sportklubnak Budapesten kell nyernie ahhoz, hogy ne ússzanak el a hargitai aranyálmok. Erre legközelebb kedden 18:30-tól lesz lehetősége a párharc ötödik összecsapásán, Pesterzsébeten.

Erste Liga döntő 4. mérkőzés
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya
Csíkszeredai Sportklub – FTC-Telecom 2:3 (1:2, 1:0, 0:1)
Gólszerzők: Becze (18.és 32.p.), ill. Karmeniemi (12.p.), Tóth R. (13.p.), Rantanen (57.p.)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?