Császárék legyőzték Veszprémben horvát mumusukat

A magyar férfi kézilabda-válogatott 20-18-ra legyőzte Horvátország együttesét Veszprémben, Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így három forduló után hibátlan mérleggel vezeti a négycsapatos csoportot. A "védelmek összecsapásán" az utóbbi világversenyeken rendre bronzérmes horvát csapat felett aratott sikerrel a magyarok óriási lépést tettek a 2014-es dániai Európa-bajnoki részvétel felé.mikler

A két csapat százszázalékos mérleggel várta az összecsapást, így egy újabb győzelem bármelyiknek szinte továbbjutást ért volna. A horvátok a legutóbbi olimpián, világ- és Európa-bajnokságon egyaránt bronzérmesek voltak, Londonban éppen a magyarok előtt.

A játékosok "Nekünk 80!" feliratú pólóban melegítettek, ezzel is utalva arra, hogy a magyar szövetség idén ünnepli megalapításának 80. évfordulóját.

Kemény védekezés, kimaradt helyzetek és büntetők jellemezték a meccs első szakaszát, a 8. percben még csak 1-2 volt az állás. Császár duplájával és Mikler védéseivel sikerült fordítani, de ellépni nem. A gólínségre jellemző volt, hogy negyedóra elteltével 4-2-re vezetett a házigazda. Schuch kiállítása alatt, 4-4-nél a 20. percben Mocsai Lajos szövetségi kapitány időt kért, de ettől sem lett hatékonyabb a támadójáték. Császár találataival a szünetben minimális különbség volt a két együttes között. Az irányító harminc perc alatt a csapat góljainak felét dobta.

nagylaciA második játékrész elején Nincevic két góljával fordítottak a horvátok, és - a pihenő előtti periódust is beszámítva - sorozatban négyszer voltak eredményesek. A tehetetlenséget megunva Mocsai időt kért a 37. percben, 8-10-nél és több poszton cserélt. Az első magyar találatra kilenc percet kellett várni a második felvonásban.

Buntic kiállításából erőt merítettek a hazaiak, ráadásul Mikler immár harmadik alkalommal védett hétméterest. A záró negyedóra 12-12-ről indult, és fej fej mellett haladtak az együttesek. A hajrában Nagy Kornél villanásai 19-17-es vezetést eredményeztek, ám Schuchot ismét - immár véglegesen - kiállították. Buntic büntetőjével 19-18-ra módosult az állás, aztán emberhátrányban Nagy Kornél berepülős, úgynevezett kínai figurából betalált, eldöntve ezzel a két pont sorsát.

Az állás

  1. Magyarország 6 pont
  2. Horvátország 4
  3. Lettország 2
  4. Szlovákia 0

A kvartettből az első két helyezett jut ki a 2014-es dániai kontinensviadalra.

 

Kimaradt?