Erste Liga: egy erdélyi csapat biztosan lesz az elődöntőben


-A A+

Az alapszakaszban és középszakaszban egyaránt első Ferencváros a Vienna Capitals második csapatát választotta ellenfélnek a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjére.

A magyar szövetség (MJSZ) hétfői sajtóeseményén a középszakasz eredménye alapján a felsőház első három csapata jelentette be döntését. A második Újpest a Fehérvári Titánokat, míg a harmadik Debrecen a Gyergyói HK-t választotta. A negyedik párharcban a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona küzd a legjobb négy közé jutásért a kedden rajtoló negyeddöntőben.

Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője az MTI kérdésére elmondta: célkitűzésük a bécsiek elleni első találkozó megnyerése. „Ha valaki nagyon távolra néz, az könnyen megbotlik, és mi nem szeretnénk ebbe a hibába esni" - fogalmazott. Kitért rá, bár az első helyezett a nyolcadikkal játszik, a rájátszásban mindenkinek minden idegszállal a közvetlenül előtte álló feladatra kell összpontosítania.ú

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke hangsúlyozta: minden szempontból jó a magyar jégkorongsportnak, hogy olyan tradicionális csapatok, mint a 18 meccses veretlenségi sorozatot felmutató Ferencváros vagy az Újpest megerősödtek erre az idényre. Mint mondta, a két erős bázisú fővárosi együttes növeli a liga értékét, akárcsak az otthon és idegenben egyaránt lelkes szurkolótábor előtt szereplő erdélyi csapatok. Kiemelte a visszatérése után rögtön felsőházba jutott Debrecent, valamint a fiatalokkal szereplő Vasast és Hokiklubot, amelyek meglátása szerint "belenőttek a ligába, hiszen cél volt a fiataloknak perspektívát és alternatívát biztosítani".

Szabados Richárd, a liga alelnöke és a névadó szponzor képviselője kifejtette: számukra a hosszú távú együttműködés három alappillére az utánpótlásbázis növelése, a profi gazdasági alapon működtetett klubok részvétele, valamint a nézőszám növelése. A jövő szezonra kitérve elmondta, bár a csapatok még nem ismertek, a hazai jelentkezők mellett az osztrák ligában (EBEL) szerepelt gárdák, valamint lengyel együttesek is jelezték érdeklődésüket.

Az elmúlt szezonokhoz hasonlóan az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcok következnek a negyeddöntőben, elődöntőben és a fináléban is. Egy szabályváltozást jelentettek be a korábbiakhoz képest: az alap- és középszakaszban megszokott ötperces hosszabbítás helyett a rájátszásban további harmadok következnek négy a négy elleni játékkal.

Egri Gergely, a hazai szövetség (MJSZ) sportigazgatója közölte, hogy a válogatott március 18-án kezdi meg hathetes felkészülését az április végén rajtoló asztanai divízió I/A vb-re. Ezalatt hazai jégen április 4-én a svéd, majd kétszer a lengyel, valamint a szlovén együttessel mérkőzik, azután Angliában a friss A csoportos olasz és brit csapattal találkozik.

Az Erste Liga negyeddöntőjének párosítása:
FTC-Telekom - EV Vienna Capitals II (osztrák)
UTE-Fehérvári Titánok
DEAC-Gyergyói HK
Csíkszeredai Sportklub-Brassói Corona 
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X