Erste Liga: pocsék hétvégéjük volt az erdélyi csapatoknak

Erste Liga: pocsék hétvégéjük volt az erdélyi csapatoknak


-A A+

Mindhárom erdélyi csapat vesztesen hagyta el a jeget vasárnap.

 

Az Erste Liga vasárnap esti csúcsrangadóján – a színültig telt erzsébeti jégcsarnokban – immár negyedszer nyert egymás után az FTC-Telekom. Pontosabban nyolcadszor, hiszen az alapszakasz utolsó négy összecsapását is behúzta. A zöld-fehérek az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert, miután Walls, Switzer és Jászai találatai után Anyiszin csökkenteni tudta a különbséget.

A második felvonás 26. percében Taratuhin felélesztette a csíki reményeket, erre a gólra azonban kettős előnyben válaszolni tudott Switzer, 4-2-re álltak a felek negyven perc után. A mérkőzésen eleve sok volt a kiállítás, összesen 21 kétpercest fújtak be a játékvezetők. Az utolsó harmadban valamivel többet zajlott öt az öt elleni játék, mint az előzőben, gól viszont nem született. Egészen a legvégéig, amikor a csíkiak kapuslehozatallal próbálkoztak. Nem jött be nekik, Jászai Dávid 3 másodperccel a zárás előtt belőtte az ötödiket hazai részről.

Ezzel a Fradi lerázta a Sportklubot, amelynek a második helye is veszélybe került, hiszen vesztett pontok tekintetében immár lényegesen rosszabbul áll, mint az őt pénteken legyőző UTE. A Szereda egyetlen pontot sem szerzett magyarországi túráján, erre aligha számíthattak szurkolói.

A helyzeteivel kitűnően gazdálkodó DEAC fontos három pontot szerzett a Brassó ellen, és ezzel meg is előzte.

A héten két vereségbe is belefutó Brassó érkezett Debrecenbe, hogy maga mögött tartsa azt a DEAC-ot, amely csütörtökön verte a Csíkszeredát, így közvetlen riválásává vált. Az első harmadban a vendégek komoly fölényben játszottak, több mint kétszer annyit lőttek kapura, de Hetényi Zoltán ismét remek formát mutatott. A Brassónak volt egy négyperces emberelőnye is, miután az 5. percben Izacky a bottal lökés mellé kapott egy fegyelmit is. Ám hiába szorította be ellenfelét a kék-sárga csapat, nem találták a fogást a jól működő debreceni védelmen és a magyar válogatott kapuson. A 17. percben a hazaiak kerültek előnybe, de ők sem tudtak élni vele. A második játékrészben keveset változott a játék képe, a Brassó támadott és veszélyeztetett többet, két emberelőnyt is veszni hagytak, de fölényük meddő volt. A 37. percben megvillant az alapszakasz legjobbjának választott Turcotte, és máris vezetett a debreceni csapat. A harmadik harmad elején újabb létszámfölényt puskázott el a Brassó, amit annak lejárta után 20 másodperccel meg is büntetett a DEAC, és Kovács Bronson góljával megduplázta az előnyét. A vendégek hat perccel később jöttek vissza a meccsbe, amikor Bíró Gergő góljával szépítettek, 2-1. Ezt követően az erdélyi gárdának kellett kivédekeznie egy hátrányt. Egy perccel a vége előtt Greg Lindqvist lehozta kapusát, majd időt is kért, de végül Novotny az üresen árválkodó kapuba lőtt, eldöntve véglegesen a három pont sorsát.

Borbás Gergely kezei alatt a DAB szombat után vasárnap is győzött, így máris közel került a rájátszáshoz.

Rég látott módon eredményes nyitó harmadot produkáltak az Acélbikák. A felvonás első felében még nem sok minden történt, ám a 12. percben a 17 éves Gulácsi Ábris elhozta a korongot buliból, a 39 éves Lencsés Tamás a kék vonalról lőtt, bement köténybe, 1-0. Nem sokkal később a védő Mestyán István csillogtatott csatárerényeket, elvitte a kimozgó kapus mellett a pakkot és azonmód befejezte, 2-0. Az újabb találat előtt Nagy Márk adott óriási passzt Uskinak, 3-0 a 15. percben. Bár a végén jó néhány helyzetet összehoztak a vendégek, különösen Karpusz jóvoltából, értelmezhető előnnyel mehetett pihenni a DAB.

A második játékrész a kapusokról szólt, Ruczuj és Zaharcsenko is kiválóan védett. A Gyergyó taktikát váltott, azonnal letámadott, amiből rengeteg helyzet lett mindkét oldalon, de nem ment be semmi. Franssila bődületes kapuvasat lőtt előnyben. A későbbiekben jelentős nyomást tudtak gyakorolni a székelyek, Vorobjov elemében volt, a DAB alig tudott kijönni a védekező harmadból.

A záró felvonásban okosan játszottak az Acélbikák, összeszedett hokival őrizték a különbséget. A vendégeknek az egyetlen emberelőnyük során volt a leginkább lehetőségük közelebb kerülni, mindhiába. A DAB a kezében tartotta a meccset, és nem is engedte ki az utolsó dudaszóig, Eduard Zaharcsenko shutoutot ünnepelhetett. Borbás Gergely csapata két nap alatt ledolgozta hátrányát a pocsék középszakaszstart után: jelenleg 8-8 ponttal állnak az Acélbikák a Vienna Capitals II-vel párban a 8–9. helyen.

Eredmények:
    felsőház:

  • FTC-Telekom - Csíkszeredai Sportklub 5-2 (3-1, 1-1, 1-0)
  • Debreceni EAC-Brassói Corona 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
A tabella:
 1.  FTC-Telekom                  4  3   1   -   -  18-11  17 pont
 2.  UTE                                4  2   -   1   1  14- 8   8
 3.  DEAC                              3  2   -   -   1   7- 7   6
 4.  Csíkszeredai Sportklub  4  1   -   -   3   7- 9   6
 5.  Brassói Corona               5  1   -   -   4   8-19   5

    alsóház:

  • Dunaújvárosi Acélbikák-Gyergyói HK 3-0 (3-0, 0-0, 0-0)
A tabella:
 1.  Fehérvári Titánok            5  2   3   -   -  11- 5  18 pont
 2.  Gyergyói HK                     5  3   -   -   2  17- 9  13
 3.  Dunaújvárosi Acélbikák   5  2   -   -   3  11-15   8
 4.  EV Vienna Capitals II        5  2   -   1   2  11-16   8
 5.  Hokiklub Budapest            4  1   1   1   1   9- 8   6
 6.  Schiller-Vasas HC            4  -   -   2   2   8-14   2
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X