Rövidpályás gyorskorcsolya vk: súlyos kézsérülést szenvedett a magyar klasszis

Az olimpiai bajnok Liu Shaoang három kézközépcsontja is eltört, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki selejtezőjében elesett.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 1000 méteres selejtező első fordulójában a lett Reinis Berzins kisodorta az MTK 20 éves sportolóját, aki - bár egyből felpattant a palánknál - nem tudta folytatni a futamot. „Rögtön kórházba vittek, a röntgen pedig kimutatta, hogy a bal kézközépcsont három helyen is eltört” – mondta a gipszelés közben Liu Shaoang. „Sajnos, ez egy ilyen sportág. Maga a szituáció kicsit még mindig bosszant, de nem szabad ezen idegeskednem. És még mindig jobb, hogy a kezem sérült meg, és nem a lábam”.

 

Liu Shaoang, aki élen áll 1000 méteren a vk-pontversenyében, azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a sérülés mit jelent a szezon további versenyeire vonatkozóan. Hazautazik Drezdából, Magyarországon pedig valószínűleg műtétre lesz szüksége.

A németországi állomás után jövő hétvégén Torinóban zárul a vk-sorozat, majd a világbajnokságot március 8. és 10. között rendezik Szófiában.

A drezdai vk-forduló pénteki selejtezői során egyéniben három magyar két-két versenyszámban járt sikerrel: Burján Csaba és Jászapáti Petra 500 és 1500 méteren, míg Liu Shaolin Sándor mindkét 1000 méteres versenyben továbbjutott. A staféták közül a Liu Shaoangot nélkülöző vegyes, illetve az olimpiai és Európa-bajnok, egyúttal világcsúcstartó férfi váltó jutott elődöntőbe, a női viszont kiesett.

Kapcsolódók

Kimaradt?