2019 a motoros sportok éve Maros megyében

A Csergedi tetőn kialakított motorsport parkkal kapcsolatos idei tervekről, célokról számolt csütürtöki be sajtótájékoztatóján Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és Moldovan Thomas, a Transilvania Motor Ring igazgatója.

A motorsport park tavaly novemberi megnyitását követően a komplexum adminisztratív csapata elindította a pálya hitelesítését, így a Román Autosport Szövetség, Román Motorsport Szövetség, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetségnél is folyamatban van egy hitelesítési eljárás. „A hitelesítéshez szükséges iratcsomó összeállítását elindítottuk, ez a hitelesítés azért szükséges, hogy igazoljuk, a pálya alkalmas arra, hogy különböző típusú versenyeket biztonságos keretek között lehessen itt megszervezni. Az első lépéseket megtettük a szakmai fórumoknál úgy a hazai, mint a nemzetközi hitelesítés megszerzése érdekében. Bízom abban, hogy az első minősítést 2-3 hónapon belül kézbe kapjuk” - nyilatkozta Moldovan Thomas.

A motorsport park szabályzatának módosításán is dolgozik a parkot működtető igazgatóság, és a javasolt változtatásokat, kiegészítéseket a következő időszakban  a megyei önkormányzat elé fogják terjeszteni. Többek között a bérleti díjakat fogják módosítani, illetve különböző kiegészítéseket vezetnek be, amelyek lehetővé teszik track day típusú rendezvények szervezését, illetve amelyek szabályozzák a komplexum területén lévő kereskedelmi felületek bérlését.

Fejlesztések is tervben vannak, így a tanács a megye 2019-es költségvetésébe szeretné belefoglalni a parkolófelület kiterjesztéséhez és egy új bekötő út építéséhez szükséges forrásokat, emelte ki Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. „Örvendek annak, hogy ilyen nagy érdeklődés fogadta a motorsport park megnyitását, és annak is, hogy tavaly sikerült befejezni ezt a beruházást, és egyúttal felállítani az adminisztratív csapatot is. Idénre újabb fejlesztéseket tűztünk ki célként, és jelenleg dolgozunk az ezekhez szükséges szakértői vélemények és szaktanulmányok elkészítésén, mivel szeretnénk tisztán látni a motorsport park hosszú távú fejlesztését illetően. A legsürgetőbb teendőket, mint amilyen a parkoló bővítése és egy újabb bekötő út építése, már idén meg akarjuk oldani, de ahhoz, hogy tudjuk, mennyi pénzt fordíthatunk erre a 2019-es költségvetésből, tudnunk kell azt is, hogy milyen összeget kapunk idén az állami költségvetésből” - nyilatkozta Péter Ferenc.

A motoros és autós versenyeket szervező egyesületek és szakmai szervezetek  számos rendezvényt ütemeztek már be erre az évre, amelyeket a cseregdi motorsport parkban fognak megszervezni. Így például a Román Motorsport Szövetség szeptember 20 és 22 között a Transilvania Motor Ringen fogja megszervezni a Kelet-európai Gyorsasági Motoros Bajnokságot.

A Román Autosport Szövetség a 2019-es szezonban 9 versenyt szervez a Transilvania Motor Ringen a következő programmal: április 12-14. Time Attack 2 szakaszát, április 26-28. Drag Racing, május 24-25. Veterán Autók Országos Bajnoksága, június 7-9. Drag Racing, július 5-7. Elektromos és Alternatív Hajtású Járművek Országos Bajnoksága + Time Attack 2 szakasz, július 26-28. Drag Racing, szeptember 6-8. Drag Racing, október 4-6. Time Attack , október 18-20. Drag Racing.

A Román Autóklub 3 versenyt szeretne a csergedi pályán szervezni idén, és  előrehaladott tárgyalásokat folytatunk annak érdekébe, hogy itt legyen megszervezve az Országos Karting Bajnokság. A felsorolt versenyeken kívül több magán rendezvényre is van már foglalás az idei évre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?