Erste Liga: parázs erdélyi derbit rendeznek a Vákár Lajosban

A Ferencváros-Telekom elleni győzelmet követően a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozói remek hangulatban készülhettek az elmúlt napokban az újabb rangadóra. Ezúttal a Brassói Corona látogat a Vákár Lajos Műjégpályára, ráadásul egy dupla fontosságú mérkőzésre, hiszen a felek párharca úgy az Erste Ligába, mind a román bajnokságba beleszámít.

A kék-fehérek jó formának örvendhetnek, hiszen épp a Brassó ellen idegenben elveszített mérkőzést követően sorra nyerik a mérkőzéseket, úgy idegenben, mint hazai pályán. A jó játékra és a maximális odafigyelésre ezúttal is szükség lesz a Brassó ellen. Az erdélyi rangadóra a Cenk alattiak is jó formában érkeznek, még akkor is, ha épp vasárnap este hazai környezetben kikaptak a zöld-fehérektől. Ez mit sem számít egy ilyen rangadó előtt.

A három pont megszerzése az Erste Ligában fontos a kék-fehérek számára, hogy tudják tartani a lépést a Ferencvárossal. A román bajnokságban legalább akkora fontossága van a találkozónak, hiszen jelen állás szerint ezen két csapat között fog eldőlni az alapszakasz elsősége, amely végig pályaelőnyt biztosít majd a rájátszás során.

„Egy nappal többet pihenhettünk ellenfelünknél, de ezt edzésre használtuk fel. Természetesen győzni szeretnénk és ott kell folytassuk a játékunkat, ahol pénteken a Ferencváros ellen befejeztük. Maximális odafigyelésre lesz szükség hatvan percen át a siker érdekében” – fogalmazott Hozó Levente a Sportklub vezetőedzője.

A Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona dupla fontosságú mérkőzést hétfőn este 18.30 órától rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?