Liga 1: egy percen múlott a hibátlan erdélyi mérleg

Nagyon jól szerepeltek az erdélyi csapatok a labdarúgó Liga 1 tizenhatodik fordulójában, ugyanis a hétvégén egyikük sem hagyta el vesztesen a pályát: három győzelem mellett egy döntetlent értek el.

A sort a Medgyesi Gaz Metan indította el, amely pénteken, a forduló első mérkőzésén nagyon közel állt ahhoz, hogy mindhárom ponttal távozzon a fővárosból, ahol a Dinamo vendégeként lépett fel, a házigazdák a 94. percben egyenlítettek Salomao révén. A gázasok vezető találatát Trif szerezte a 77. percben.

Szombaton a bajnokság „magyar” csapatai léptek pályára. Elsőként a Sepsi OSK, amely a szemerjai stadionban fogadta az ugyancsak 20 pontos, de a tabellán előtte álló Astra Giurgiut. Eugen Neagoe tanítványai számára rendkívüli fontossággal bírt ez a találkozó, ugyanis egy négy meccses nyeretlenségi sorozatot szerettel volta megszakítani épp az ellen az ellenfél ellen, amellyel közvetlen párharcot vívnak a rájátszásba bejutást biztosító 6. helyért. 

A tét rányomta a bélyegét a mérkőzésre, a felek az első félidőben nagyon óvatosan játszottak, mindkét csapat elsősorban arra koncentrált, hogy ne kapjon gólt. A sok óvatoskodás után a 78. percben 18 méterről elsűlt Ibrahima Tandia lába, aki a bajnokság talán egyik legszebb góljával megszerezte a 3 pontot a háromszékieknek.

 

A szombat esti Concordia Chiajna–Kolozsvári CFR összecsapáson a vendégek legnagyobb gondja a műfüves pálya volt, a házigazda az első perctől nagyon megszeppenten és tisztelettudóan beállt védekezni. Mivel a vasutasoknak sikerül viszonylag hamar, a 23. percben megszerezniük a mérkőzés első (és mint utóbb kiderült, egyetlen) találatát, listavezetői helye egyetlen pillanatig sem forgott veszélybe.

 

A Nagyszebeni FC Hermannstadt bravúros győzelemmel tért haza Călărașiból, ahol az újoncok csatájában 1-0-ra legyőzte a Dunăreát és ezzel feljött a tabella 8. helyére. 

A  

Liga 1, a 16. forduló eredményei
Dinamo-Medgyesi Gaz Metan 1-1
Sepsi OSK-Astra 1-0
Concordia-Kolozsvári CFR 0-1
Dunărea Călăraşi- Nagyszebeni FC Hermannstadt 0-1
FC Voluntari-Viitorul 1-2
Poli Iaşi-FCSB 1-2
FC Botoşani-U Craiova (hétfő, 20:30)

Kapcsolódók

Kimaradt?