Erste Liga: nyögvenyelős kezdés, majd sima győzelem

Úgy vágott neki a hétvégének a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, hogy kötelező módon be szeretné gyűjteni a hat pontot az Erste Ligában a Schiller Vasas SC, illetve a Vienna Capitals II. ellen.

Az első megoldandó feladat a Vasas volt, amely nem feltartott kézzel érkezett Csíkszeredába. Bár a hazai csapat igyekezett az első percektől dominálni, ez csak helyzetecskékben jelentkezett. A nyolcadik perc eleje viszont meghozta az áttörést. Emberhátrányban Panov még szólót rontott, de ugyanazon helyzetben Sulakov már belőtte a ziccerét. A vendégek viszont nem adták fel, és könyörtelenül büntették a kék-fehérek könnyelműségeit. Előbb Gágyor, majd Bödök lőtt gólt.Ez némiképp felpaprikázta a hazaiakat, akik a második felvonásra fokozatosan átvették a játék irányítását. Egyre nyomasztóbb volt a hazai fölény, a vendégek ekkor csak a kontrákra támaszkodhattak. A 32. percben, ha nehezen is, de egyenlített a hazai csapat, majd két percre rá egy gyors gólváltás történt. Előbb Székely-Mádai ugrott ki és vette vissza a vezetést, hogy ezt Panov nullázza le 11 másodpercen belül.

Az utolsó felvonásra a hazaiak trénere, Hozó Levente belenyúlt csapata szerkezetébe. Három sorra állt vissza, míg az első és a harmadik soron belül is változtatott. A Sportklub felgyorsult, pontosabb lett és a felvonás elején eldöntötte a három pont sorsát. Izgalom nem maradt, legfeljebb a Gecse-Tornyai páros bunyójánál, de sem sok.

A Sportklub győzelmének köszönhetően, illetve annak, hogy a Ferencváros vereséget szenvedett, ha ideiglenesen is, de visszavette a vezetést a bajnoki tabellán.

Eredmény

Csíkszeredai Sportklub – Schiller-Vasas SC 8–3 (1–2, 2–1, 5–0)

Gólszerzők: Sulakov (8.), Bíró (32.), Panov (34.), Valchar (41., 58.), Salló (45.), Becze (46.), Györfy (50.), illetve Gágyor (13.), Bödök (20.), Székely-Mádai (34.).

Mestermérleg

Hozó Levente, Csíkszeredai Sportklub: „A legfontosabb, hogy a három pontot itthon tartottuk. A három harmadból hiába nyertünk meg kettőt, de úgy gondolom, hogy csak a harmadik játékrészben játszottuk azt, amit tudunk.”

Ladányi Balázs, Schiller-Vasas SC: „Két harmadon át nagyon jól játszottunk, jól tartottuk a hazai csapatot. Volt, hogy vezettünk és talán az önbizalmunk ott tört meg, amikor a harmadik gólunk után nagyon gyorsan megkaptuk az egyenlítő találatot. A harmadik harmadra tudtuk, hogy jönni fognak és nagy lesz rajtunk a nyomás, de annak ellenére, hogy az első percekben nem ebből kaptuk a gólokat, olyan nagy problémát még nem véltem felfedezni. Mentálisan viszont az eredményjelzővel voltak elfoglalva a srácok, az helyet, hogy játszottuk volna a saját játékunkat. Ez eredményezte a nagyobb különbséget a végére. Úgy érzem, hogy az első két harmadból lehet építkezni, hiszen amit elterveztünk, szinte mindent megvalósítottunk. Kemények voltunk, nem hagytunk tereket ez meglátszott a kapuralövési arányon is. A pozitívumokra kell építkeznünk.”

Kapcsolódók

Kimaradt?