Ilyen baráti kiszállása még sose volt a Sepsi OSK-nak

Pénteken este, romániai idő szerint 19.30-tól edzőmérkőzést játszik a felvidéki Dunaszerdahelyen, a szlovák élvonalban szereplő FC DAC 1904 ellen a Sepsi OSK. A két klubot ezer szál köti össze, de még sosem játszott egymás ellen.

A Nemzetek Ligája adta bajnoki szünetet használta ki a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 és a Sepsi OSK vezetősége arra, hogy egy edzőmérkőzéssel is megerősítse azt a baráti, mondhatni testvéri kapcsolatot, amely a közel 900 kilométeres távolság ellenére is összeköti a két klubot. A mérkőzést 106 sepsiszentgyörgyi szurkoló is a helyszínen tekinti meg.

A péntek esti összecsapás vendéglátói derekasan kitettek magukért, a klub honlapján három cikkel is felvezették a mérkőzést és a Sepsi OSK-t elkísérő Székely Légió egyik vezérével is hosszú interjút közöltek. „ (...) mi hisszük és valljuk: mi egy vérből valók vagyunk!” Találkozzunk november derekán, köszöntsük egymást: „Szerusz testvér, gyere igyunk egy pálinkát. Egeszségünkre!” Csak úgy egyszerűen székelyesen ne…” – fogalmazott Nagy Lázár József, a Sepsi OSK szurkolóinak „szóvivője”.

A mérkőzést az FC DAC 1904 YouTube-csatornája élőben közvetíti pénteken este 19.30-tól.

Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi klub sokat köszönhet az FC DAC 1904-et vezető Világi Oszkárnak, aki azt követően, hogy a felvidéki városban megépült a vadonatúj MOL Aréna, a régi stadion világítóberendezését teljes egészében, tartóoszlopostól és világítótestestől a Sepsi OSK-nak ajándékozta. 

A Sepsi OSK csütörtökön Facebook-bejegyzésben hozta szurkolói tudtára, hogy a csapat elindult Szlovákiába.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?