Hokisztorik: újabb akadémisták estek át az anyaországi tűzkeresztségen

Eseménydús időszakon vannak túl a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U12-es és U14-es, magyar bajnokságban is szereplő sportolói. 

Az U12-es magyar jégkorongbajnokság B csoportjában induló SZJA-Felcsík SK és SZJA-ISK Gyergyószentmiklós csapatai a múlt héten anyaországi túrán vettek részt. Azonnal igen intenzíven kezdődött számukra a szezon, ugyanis rövid idő alatt hat mérkőzést kellett teljesíteniük, előfordult, hogy naponta kétszer is pályára léptek.

Amint azt Szennyes Hunor, az SZJA-ISK Gyergyószentmiklóst Bán-Széll Istvánnal közösen irányító edző elmondta, a gyerekek számára az egyik legnagyobb kihívás és mentális teher, hogy az otthonuktól távol, ismeretlen környezetben kell boldogulniuk. Szennyes szerint a jégen mutatott játék és az otthontól való ideiglenes elszakadás nem választható szét. „Amit elvártunk, azt megcsinálták. Nem voltak magasak a követelményeink velük szemben, ugyanis sokuknak ezek voltak az első U12-es meccseik. A teljesítményükben nagyon sokat számított, hogy honvágyuk volt. Az első mérkőzésen egyértelműen látszott, hogy jobban játszottak, mint az ellenfél, de időről időre kiütközött ez a lélektani hátrány” – értékelt az edző.

Az SZJA-Felcsík SK tagjai esetében, mivel jó néhányan már valamilyen formában megtapasztalták a magyar bajnoki szerepléssel járó kihívásokat, egészen más tényezők kerültek előtérbe a kimondottan sikeres kiszállás során. A felkészítésükkel foglalkozó szakemberek, Molnár Szabolcs és Tamás Nándor közül utóbbi számolt be a mérkőzések tanulságairól. „Már az első meccs után látszott, hogy a mieink ügyesebbek, jobban mozognak, mint az ellenfelek. Emiatt próbáltunk inkább edzésként tekinteni a mérkőzésekre, igyekeztünk olyan játékelemeket gyakorolni, amiket máskor nem volt alkalmunk, vagy amelyek még nem elvártak ennél a korosztálynál, de jó, ha minél előbb ismertté válnak a gyerekek számára” – tekintett vissza Tamás Nándor.

A sűrű meccsprogram ellenére mindkét csapatnak sikerül időt szakítania városnézésre, kulturális és csapatépítő tevékenységekre is.

Mivel az U12-es mérkőzéseken még nem az eredményen van a hangsúly, ezért csak az ellenfelek listáját tudjuk ismertetni. Az SZJA-ISK Gyergyűszentmiklós a KSI SE, a MAC Budapest, az UTE (2-szer) és a HC Kiskőrös-Szpartak ellen lépett jégre. A „rutinosabb” SZJA-Felcsík SK jégkorongozóinak ellenfelei sorban a Pesterzsébeti HC, a Vasas SC, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia (2-szer) és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű (2-szer) csapatai voltak. 

Az U14-ben már „nem babra megy a játék”

Nem babra ment már a játék az U14-es korosztály esetében, ahol B bajnokság közép csoportjában az SZJA 2006-os csapata 5 mérkőzést játszott le első magyarországi portyája alkalmával. Az Akadémiának van csapata az élcsapatokat tömörítő A bajnokságban is, a B osztályban a fiatalabb hokistákat, az U12-ből épp kinőtt játékosokat nevezték.  Az alapszakasz végeztével van lehetőség a részleges átjárásra, ugyanis a középső, B liga különböző csoportjainak 1-2. helyezettjei az A-ban 8-12. helyeken álló csapatokkal is találkoznak a későbbiekben.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia arra törekszik, hogy ebben a korosztályban minél több sportolónak lehetősége legyen felvenni a magyar bajnokság ütemét, megtanulni alkalmazkodni az eltérő helyszínekhez, csapatokhoz, játékfelfogásokhoz. Az Antal Zsolt és Kernászt Huba által irányított SZJA 2006, ahogyan a névben szereplő évszám is mutatja, olyan játékosokból áll, akik elsőévesként próbálják ki magukat az U14-esek között. A legények 1-2 évvel idősebb ellenfelek ellen sem vallottak szégyent, összesítésben 3-2-es mérleggel tértek haza. 

Az SZJA 2006-os mérkőzései
KSI SE– SZJA 2006 0-15
UTE B–SZJA 2006 6-3
KMH SE Warriors–SZJA 2006 0-8
MAC Budapest B–SZJA 2006 3-0
Vasas SC b–SZJA 2006 6-9

A keleti csoportban játszó SZJA Gyenge Tamás és Gábor János edzők vezetésével hat mérkőzést játszottak le, nekik egy kicsit nehezebb dolguk volt, ők 2 győzelem mellett 4 tanulságos vereséggel tértek haza.

Az SZJA eredménysora
Pesterzsébeti HC–SZJA 12-0
DVTK Jegesmedvék B–SZJA 3-1
Sportország SC–SZJA 17-0
Óbuda Hockey Academy B–SZJA 1-5
Lehel HC–SZJA 7-0
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–SZJA 4-6

Kapcsolódók

Kimaradt?