Női kosár Európa Kupa: törököt vert a Sepsi-SIC

Lendületes játék a pályán és fergeteges hangulat a lelátókon, ez a nyerő páros a sepsiszentgyörgyi kosárlabdában.

A Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat csütörtök este bebizonyította, hogy vele az európai színtéren is számolni kell, hiszen lendületes, magabiztos játékkal, a mérkőzést végig uralma alatt tartva verte meg a török Mersin BSB csapatát.

A mindenszentek ünnepe ellenére sok szurkoló látogatott csütörtök este a Sepsi Arénába, hogy hangos szóval biztassa kedvenceit. A fantasztikus szurkolótábor olyan kirobbanó hangulatot teremtett, amely hozzásegítette a zöld-fehér mezes lányokat a sikerhez. A Sepsi-SIC nagyszerű játékkal, végig vezetve 87–70 arányú győzelmet aratott a török Mersin BSB felett a Sepsi Arénában az Európa-kupa csoportkörének második fordulójában.

A mérkőzés első kosarát röviddel a kezdődobás után Jovana Pašić szerezte, amire a török vendégek is kosárral válaszoltak. Ezt követően a két csapat egy ideig csak kóstolgatta egymást, mindkét oldalon több dobás is kimaradt, de a Sepsi-SIC játékán látszott, hogy Zoran Mikes edzőnek sikerült felráznia csapatát az egy héttel korábbi orosz WBC Jenyiszej elleni vereség után. A sepsiszentgyörgyiek Peyton Whitted kétpontosával átvettek a vezetést.

A zöld-fehérek magabiztos és szilárd védelmének köszönhetően a török ellenfél igazán megszenvedett támadásban. Az első negyed végére már hétpontos előnyt sikerült kiépíteni, köszönhetően Marina Solopova remek hárompontosának is köszönhetően, amit az utolsó másodpercben, a bírói füttyel egy időben félpályáról dobott kosárra (17–10).

A folytatásban is egyértelmű volt a Sepsi-SIC fölénye, a palánk alatt rendre sikerült érvényesíteniük akaratunkat, Angelika Slamová és Kristina Higgins játékának köszönhetően már 11 pontos előnnyel vonultak a szünetre (37–26). A harmadik felvonásban már kiegyenlítettebb játékot produkáltak a csapatok, viszont a török együttes csak három perc elteltével talált a gyűrűbe, a zöld-fehérek pedig ezt kihasználva tartani tudták előnyüket (51-32).

Az utolsó tíz percben Annemarie Gödri-Părău és Marina Solopova sikeres hárompontosaival a Mersin BSB minden reménye elszállt a győzelemre. A török kosárlabdázók még egy utolsó hajrával próbálkoztak, azonban mindkét csapat többet hibázott, a házigazdák pedig megérdemelten győztek 17 ponttal (87-70).

A Sepsi-SIC féltávról és a hárompontos vonal mögül is hatékonyabban dobott, továbbá a gólpasszok és a lepattanók terén is fölényesen jobb volt ellenfelénél, de a török csapat eladott labdáiból is 18 pontot szorgoskodott össze. A csütörtök esti összecsapás kiemelkedő játékosa Marina Solopova volt, aki harcos amazonként volt jelen a pályán és három alkalommal is félpályáról dobott kosarat, összesen 21 pontot gyűjtött és 7 asszisztot is kiosztott. Kristina Higgins pedig 21 pontja mellé 19 lepattanót gyűjtött.

A háromszoros román bajnok Sepsi-SIC vasárnap 19 órától a Szatmárnémeti VSK csapatát fogadja a Sepsi Arénában a női kosárlabda Nemzeti Liga A-csoportjának 5. fordulójában.

Kapcsolódók

Kimaradt?